Kárpát-medence
Kolozsváron átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

A Kultúra rovatból átvett hír

Betűméret:             

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat Felméri Cecília filmrendezőnek, László Noémi költőnek, és Zoltán Béla festőművésznek.

Az idei díjazottakat már januárban, a magyar kultúra napján megnevezték, akkor azonban a járványhelyzet nem tette lehetővé a díjátadást.

Ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Kelemen Hunor felidézte: az elmúlt másfél év a maga teljes brutalitásával kérdőjelezte meg a lendületlen civilizációs és technológiai haladás mítoszát, ugyanakkor azt a hihetetlen emberi erőfeszítést és teljesítményt is megmutatta, ami a reményre is okot ad. Arra a reményre is, hogy talán jobbak lettünk - mondta.

Arra is kitért, hogy a járvány megviselte a kulturális intézményeket, és próbára tette az alkotó embert. Nagyon hiányzott a közösségi élmény.

Kelemen Hunor ugyanakkor "előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérletnek" nevezte Ilie Bolojan Bihar megyei önkormányzati elnöknek azt a tervét, hogy a gazdaságosság jegyében összevonja a megye kulturális intézményeit: a nagyváradi magyar és román színházat, valamint a filharmóniát.

"Meg kell akadályoznunk ezt a merényletet. (.) Önálló és jól működő intézményekre szükségünk van. Azokról nem mondunk le, nem adjuk fel" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője köszöntőjében arról beszélt, hogy az alkotók érzéseket váltanak ki. Ezeket az érzéseket köszönte meg mindenkinek, aki a magyar kultúrát gyarapítja.

A filmművészet kategóriában díjazott Felméri Cecília a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán, majd a bukaresti Színház-és Filmművészeti Egyetemen tanult. Animációival és kisjátékfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet. Első nagyjátékfilmje, a magyar-román koprodukcióban elkészült Spirál 2020-ban a zsűri különdíját nyerte el a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Jelenleg rendezést tanít a Sapientia tudományegyetemen.

Az irodalom kategóriában díjazott László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője, de volt a Helikon szerkesztője és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke is.

A képzőművészet kategóriában díjazott Zoltán Béla a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen diplomázott, hiperrealisztikus festményeiről vált ismertté. Jelenleg Bukarestben él és alkot, számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban