Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásokban patthelyzet állt be, ami eszkalációhoz vezetett. Miért jutottak zsákutcába az ukrajnai béketárgyalások? Van-e még esély a háború gyors befejezésére? Hogyan sürgetheti a fronthelyzet változása a diplomáciai megoldást? Miként befolyásolhatja ezt a közel-keleti helyzet alakulása? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Egyszerre több irányban is felgyorsult az orosz hadsereg offenzívája. Egyre kiterjedtebb a front, Moszkva egyre nagyobb erőket vet be. A Pokrovszk és Toreck közötti hadosztályszintű áttörés után a Donbaszon kívül harcok folynak a szumi régióban és a Dnyipropetrovszki terület határán. Az orosz egységek megközelítették Szumi városát, három oldalról nyomulnak Kosztyantinyivka felé, Csasziv Jar már szinte teljesen orosz kézen van, és megpróbálnak áttörni Pokrovszknál is. Oroszország fokozta az ukrán hátország elleni légi műveleteit is. Eközben Kijev orosz katonai repülőtereket támadott, a határ menti területeken pedig az utánpótlási vonalakat gyengítve vasútvonalakat robbantottak fel. A Pókháló hadműveletre még konkrét orosz válasz nem érkezett, de ami késik, az nem múlik.

Fentiek nyomán halványulnak a remények, hogy az isztambuli tárgyalások – már ha egyáltalán folytatódnak – rövid időn belül tűzszünethez vezetnek. Különösen azután, hogy Oroszország és Ukrajna teljesen ellentétes feltételeket szabott a háború befejezésére. Közben a Nyugat messze nem egységes a rendezés módját illetően, mindez pedig egyre inkább frusztrálja a béketeremtésbe magát nagy lendülettel belevető Donald Trumpot. Ehhez jön most a közel-keleti helyzet kiéleződése, ami szintén elviszi a fókuszt Ukrajnáról.

A tárgyalási folyamatban patthelyzet állt be. Miután Ukrajna az Egyesült Államok nyomására beleegyezett a tűzszünetbe, három lehetséges forgatókönyv vezethetett volna a harcok lezárásához: Ha Oroszország is beleegyezik a feltétel nélküli tűzszünetbe; ha Ukrajna, az Egyesült Államok és Európa megállapodnak abban, hogy teljesítik Oroszország feltételeit; a köztes megoldást pedig az jelentette volna ha Ukrajna nem hajlandó teljesíteni Moszkva feltételeit, az Egyesült Államok ugyanakkor beleegyezik legalább részleges teljesítésükbe, amit Oroszország elegendőnek tekint, és ez zöld utat ad a frontvonal mentén megkötendő tűzszünetnek.

E forgatókönyvek közül csak a harmadik tűnt többé-kevésbé realisztikusnak, és nagyjából ez szerepelt Trump elnök áprilisban közzétett rendezési tervében is. Az Egyesült Államok kész volt elismerni a Krímet de jure, más elfoglalt területeket de facto oroszként, és elkezdeni az Oroszország elleni szankciók feloldását. Közben az Egyesült Államok, az európai országok és Ukrajna közösen kidolgozott egy részleteiben nem teljesen világos 22 pontos tervet is, amelyet Moszkva a kiszivárgott pontok – például a nyugati békefenntartók Ukrajnába vezénylése – alapján azonnal elutasított.

Előrelépés a tárgyalási folyamatban akkor lenne lehetséges, ha Washington visszatérne a Krím elismerését és a szankciók feloldását tartalmazó eredeti javaslataihoz, avagy a még Joe Biden által jóváhagyott csomag közelgő kifutásával és a közel-keleti helyzet éleződésével leállítaná a Kijevbe irányuló fegyverszállításokat. Ehhez még az is elengedhetetlen lenne, hogy a NATO hágai csúcstalálkozóján hivatalos döntés szülessen a szövetség posztszovjet térben történő bővítésének leállításáról. Minderre persze az európai „tettre készek” és ennek nyomán Kijev mind látványosabb ellenállása miatt egyre kevesebb az esély. Kiderült ugyanis, hogy Donald Trump mozgástere nem akkora, hogy a tárgyalások előrelendítése érdekében kikényszerítse az európaiak jóváhagyását.

Arról nem is beszélve, hogy jelenleg Kijev sem katonailag, sem gazdaságilag, sem pedig politikai értelemben nem tartja reménytelennek a helyzetét – hogy mennyire pontos az értékelésük, az külön kérdés –, így nem kész az olvasatában kapitulációként értelmezett kompromisszumra. A Nyugat belső megosztottságát látva az is elképzelhetetlen, hogy Amerika és Európa közösen gyakoroljanak nyomást Ukrajnára azzal a céllal, hogy rákényszerítsék legalább Moszkva legfontosabb követeléseinek a teljesítésére. Ráadásul ebben a kérdésben még Trump elnök szűk körén belül sincs egység – mást gondol Trump, Vance és Witkoff, mást Rubio és Kellogg –, és akkor az európaiakat még nem is említettük.

De a lendületben lévő előnyomulás közepette a gyors tűzszünet Moszkvának sem érdeke. A Kreml a kialakult helyzetből kiindulva láthatóan a háború folytatása, a hadműveletek felgyorsítása mellett döntött. Mindenekelőtt fordulópontot remél a fronton, valamint számít arra is, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat egészének politikai válsága még inkább elmélyül, ami jelentősen gyengítheti Ukrajna támogatottságát és megerősítheti Oroszország tárgyalási pozícióját. Ezeket az érveket erősíti a Közel-Keleten előállt helyzet, ennek következtében az olaj árának legalább időleges megugrása is. Moszkva azzal is számol, hogy az esetleges új szankciók nem lesznek azonnali hatással Oroszország háborús képességeire, a Nyugatnak pedig az ez idáig határozottan elvetett közvetlen katonai beavatkozáson kívül gyakorlatilag nincsenek más kényszerítő eszközei.

A patthelyzetet a leggyorsabban az oldhatja fel, ha a fronton az egyik fél jelentősen meggyengül, ami logikusan az adott ország belső destabilizálódásával is járna. Valamiféle áttörésre, de inkább az ellenséges erők felőrlésére Oroszországnak van nagyobb esélye. Egyes vélemények szerint talán még a nem is túl távoli jövőben. Miközben ugyanis a frontvonalak megmerevedni látszanak, az orosz hadsereg csendben újratervezi a háborút. Nem látványos áttörésekre, hanem kimerítő hadműveletekre alapoz, amelyek célja nem más, mint Ukrajna stratégiai kifárasztása. A legfontosabb kérdés ebben a helyzetben, hogy meddig bírja a két fél, melyiknek van nagyobb tartaléka.

Az orosz kilátások egyértelműen jobbak, még ha ez nem is jelenti okvetlenül a háború idei lezárását. Az elmúlt hetekben befejeződött tavaszi offenzíva során az orosz erők hat hadműveleti irányban indítottak támadásokat, és a Pokrovszk és Toreck közötti hadosztályszintű áttöréssel igazán nagy sikert értek el. Ez a művelet két hónapon át tartott, ami a jövőre nézve sem ígér gyors orosz sikereket. Az eddig is meglévő tüzérségi, valamint a drónok tekintetében mind egyértelműbbé váló fölényre alapozva a súlypontnak a kis létszámú egységekkel végrehajtott gyalogsági rohamokra való áthelyezésével és már a krosszmotorok bevetésével is dinamikusabbá váló felőrlő taktika eredményeképpen egyre nagyobb, 30-60 négyzetkilométernyi területeket foglalnak el az orosz erők. Ráadásul a felgyorsult előrenyomulás, a háború remélt és látható vége még több – havonta legalább 30 ezer – szerződéses katonát vonz be, így van erőforrás is e taktika megvalósítására. Mindehhez járul, hogy ukrán oldalon nemcsak a hadműveleti tartalékok kisebbek, de a hadsereg felduzzasztása miatti felhígulás, az elfáradás mellett a korábban inkább az orosz oldalra jellemző túlzottan központosított döntéshozatal és a sűrűsödő hibás lépések is rontják a hatékonyságot. Ennek ellenére azért az említett Pokrovszk és Toreck közötti előretörést is sikerült egy idő után megállítani, ám egyre nehezebben tartható a mind kiterjedtebb front és vele a mind érezhetőbben növekvő nyomás.

Mindez a kibontakozóban lévő nyári offenzíva tekintetében is orosz sikereket feltételez. Az előrenyomulás jelenleg a szumi régióban jár a legnagyobb területi nyereséggel. A kérdés, hogy ennek a pufferzónának a kialakítását kiterjesztik-e Csernyihivi és a Harkivi területre is. Hivatalosan pufferzóna kiépítése folyik a viszonylag könnyű terepként értékelhető Dnyipropetrovszki területen is, amelyen keresztül a későbbiekben esetleg lehetőség nyílik a Szurovikin-vonal tükörképének tekinthető zaporizzsjai védelmi vonal megkerülésére is. A nyári offenzíva további iránya lehet északon egy Kupjanszkot, az Oszkil folyót célzó támadás, a harkivi fronton a 2022-es ukrán előrenyomulással visszaszerzett területek egy része feletti ellenőrzés ismételt kiterjesztése. S természetesen Moszkva célja továbbra is a Donbasz legerősebb, utolsó ukrán erődítésrendszerének, a Kosztyantinyivka–Druzskovka–Kramatorszk–Szlovjanszk vonalnak a feltörése.

A tárgyalásokról a hangsúly a következő hónapokban tehát egyre inkább ismét a frontra tevődik át. Az itt kialakuló helyzet mellett a további kilátásokat Ukrajna, Oroszország és a Nyugat belső viszonyai fogják meghatározni. Ezt mindkét hadviselő fél látja, és az egyelőre még zajló tárgyalások fő célja nem is a tűzszünetről szóló megállapodás elérése, hanem Washington álláspontjának befolyásolása. Kijev szempontjából a folyamatos katonai segítségnyújtás fenntartása és az Oroszországra nehezedő nyomás fokozása a cél, míg Moszkva arra koncentrál, hogy megzavarja Ukrajna amerikai segélyezésének meghosszabbítását és megakadályozza az új szankciók bevezetését. Eközben mind Kijev, mind pedig Moszkva igyekszik folytatni a párbeszédet Donald Trumppal.