Kárpát-medence
Potápi: Már előnyt jelent magyarnak lenni a Kárpát-medencében

A kormány az elmúlt tíz-tizenegy évben közös erővel újraegyesítette a magyar nemzetet, ennek eredményeként magyarnak lenni hátrány helyett egyre inkább előnyt jelent mindenhol a Kárpát-medencében - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Sátoraljaújhelyen, a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem nevű rendezvényen.

Potápi Árpád János a koronavírus-járvány miatt elmaradt Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor helyett megtartott találkozón hangsúlyozta, akkor lehetnek erősek a kárpát-medencei magyar közösségek, ha Magyarország gazdaságilag, morálisan és politikailag is erős.

Az elmúlt száz évben nem volt olyan eredményes tíz-tizenegy év, amely hasonló lenne a 2010 óra tartó időszakhoz - jelentette ki.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a kormány meg tudta erősíteni a magyarságot, a magyar nemzeti közösségeket a Kárpát-medencében és a diaszpórában.

A magyarságnak minden lehetséges politikai színtéren képviseltetnie kell magát ahhoz, hogy intézményeit erősíteni tudja, például az oktatás, a kultúra és a sport területein - mondta.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott, hogy Magyarország minden magyar otthona, éljenek bárhol is a világban; a magyar nemzet immáron egységes világnemzet.

A Miniszterelnökség államtitkára az elmúlt évek támogatáspolitikájáról szólva hangsúlyozta, az egész Kárpát-medencében nincs olyan magyarlakta település, amely valamilyen támogatást ne kapott volna.

Emlékeztetett: a tavalyi nemzeti összetartozás éve után az idei a nemzeti újrakezdés éve.

A Tájkép csata közben - Külhoni pártelnökök kerekasztala című beszélgetésen Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, Ukrajna mára Európa legszegényebb országává vált, ahol az elmúlt évek jogszabályváltoztatásainak következményeként megszűntek a nemzeti kisebbségek jogai.

Hangsúlyozta, az elmúlt időszakban megrendülni látszódnak azok a "nemzetközi fogódzók", amelyektől korábban segítséget reméltek a kisebbségek jogainak védelme érdekében. Brenzovics László ugyanakkor köszönetet mondott a magyar kormánynak a határon túli magyarságnak nyújtott támogatásokért.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány bebizonyította, nem igaz, hogy politika nélkül lehet élni és boldogulni. Az emberek felismerték, hogy a mindennapi ügyeikben nagy segítségükre lehet a "magyar politikai opció", ennek eredményeként pedig a VMSZ harminc éve nem látott eredményt ért el a szerbiai választáson - fejtette ki, hozzátéve: szervezetüknek kilenc parlamenti képviselője és hét államtitkára van.

Forró Krisztán, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke elmondta, az utóbbi időben hiába kérték a szlovák kormánytól a kisebbségek helyzetének javítását, ez annak ellenére nem történt meg, hogy lett volna lehetőség rá. Példaként említette, hogy továbbra sem biztosított a szlovák-magyar kettős állampolgárság a felvidéki magyar közösség számára.

Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnöke hangsúlyozta, szervezetüknek a tavalyi parlamenti választáson sikerült megőriznie korábbi pozícióját és tovább tudták mélyíteni együttműködésüket az ottani jobbközép kormánnyal.

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke közölte: harminc év után először tudtak egy valóban gyakorlatias megállapodást kötni a szlovén kormánnyal, ami a magyarországi forrásokkal kiegészítve nagy segítséget jelent a muravidéki magyar közösségnek.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, támogatják a gyermekvédelemről szóló magyarországi népszavazást és mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbb erdélyi kettős állampolgár részt vegyen azon, valamint öt nemmel szavazzon a feltett kérdésekre. Szólt arról is, reményeik szerint néhány hónapon belül jogilag is létrejöhet az Erdélyi Magyar Szövetség az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyesülésével.

Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi minisztere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa úgy értékelt, eredményes volt az utóbbi év az erdélyi magyarságnak. A romániai kormányban "nem vagyunk tájba simulóak" - fogalmazott, hozzátéve, bízik abban, hogy a jelenlegi kabinet hosszú távon is hivatalban maradhat.

Tánczos Barna szólt arról is, hogy a jövő évi tusványosi találkozón már biztosan nem kell majd a medvéktől tartaniuk a résztvevőknek. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a bukaresti kormányzati munka során sem szabad megfeledkeznie a közösségépítésről, és arról, hogy a nemzeti identitás a legfontosabb közösségszervező szervező elv - hangoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken Marosszentgyörgyön, az RMDSZ 15. kongresszusán. ...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 14:23 ]
Szívügyünk a család mottóval tartja pénteken a 15. kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön tartandó kongresszus programjában nem szerepel tisztújítás. A szövetség legfőbb döntéshozó testülete meghallgatja és megvitatja Kelemen Hunor elnök...
2021. SZEPTEMBER 16.
[ 10:46 ]
Újraválasztották Bárdos Gyulát a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok országos elnökévé a szervezet 25. tisztújító közgyűlésén, Érsekújvárban szerdán. A közgyűlésen - amelyet a koronavírus miatti korlátozások következtében egyéves késéssel tartottak meg -...
2021. SZEPTEMBER 15.
[ 20:15 ]
Beolvasás folyamatban