Kárpát-medence
Újraindította kárpátaljai szűrővizsgálatát a Katolikus Karitász
Betűméret:             

Hat évvel ezelőtt indította el a Katolikus Karitász a határon túli prevenciós szűrővizsgálatát. Az orvosmisszió "születésnapján" a szervezet újraindította kárpátaljai szűrővizsgálatát, az önkéntes orvosokból és medikusokból álló csoport pénteken indult Técsőre Budapestről, a Magyar Szentek templomától.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a misszió indulása előtt tartott sajtótájékoztatóján felidézte: a szervezet hatodik éve működteti határon túli prevenciós szűrővizsgálatát, hogy azokon a határon túli, magyarlakta településeken is biztosítsák az orvosi szolgálatot, ahol az nem megoldott.

Elmondta: Kárpátalján 21 településre jutottak már el, de az orosz-ukrán háború miatt egy ideig nem tudtak menni, most azonban ismét Kárpátaljára indul az orvoscsoport. Hozzátette: a misszió célja, hogy kiszűrjék a betegségeket, kezelésükhöz gyógyászati segédeszközöket biztosítsanak, vagy szükség esetén orvosi segítséget nyújtsanak. Emellett az anyaország szeretetét, törődését is el akarják vinni az országhatáron túl élőkhöz. (MTI)

Felvidéki magánlátogatásán szerdán Révkomáromba és Dunaszerdahelyre látogatott el Sulyok Tamás államfő. A révkomáromi Zichy-palotában a köztársasági elnök és házastársa vezetéssel tekintette meg a Jókai Mórról szóló állandó emlékkiállítást és a Jókai 200 emlékév alkalmából nyílt időszaki...
2025. OKTÓBER 15.
[ 22:58 ]
A Hargita megyei önkormányzat belépőjegyek vásárlásával támogatja a parajdi wellness-központot, miután a sóbánya elárasztása miatt mintegy 80 százalékkal visszaesett a turisták száma a községben. A megyei tanács szerdai közlése szerint 100 ezer lej (hozzávetőleg 7,67 millió forint) értékben vásároltak jegyeket, hogy...
2025. OKTÓBER 15.
[ 21:17 ]
Júliushoz képest a nyers adatok szerint 17,7 százalékkal esett vissza a román ipar teljesítménye augusztusban, a naptárhatástól és a szezonalitástól megtisztított adatok szerint pedig 2 százalékkal mérséklődött – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). A nyers adatok szerint a bányászat augusztusi...
2025. OKTÓBER 15.
[ 10:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó