Kárpát-medence
Meghosszabbították a veszélyhelyzetet Parajdon
Betűméret:             

Újabb 30 nappal meghosszabbította a május elején, a sóbánya elárasztása miatt bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Az Agerpres jelentése szerint a veszélyhelyzet meghosszabbítására azután volt szükség, hogy július 8-án lejárt a korábbi, egyszer már meghosszabbított határidő. A keddi döntéssel ezt augusztus 8-áig meghosszabbították. A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen elárasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.

A prefektusi hivatal közlése szerint Parajdon jelenleg is zajlanak a Korond-patak elterelési munkálatai. Ezek előbb betonhiány, majd a hegesztési munka elhúzódása miatt nem készültek el a korábban kitűzött július elsejei határidőre. Az illetékesek tíznapos késéssel számolnak.

A prefektusi hivatal legutóbbi tájékoztatása szerint az elárasztott sóbányánál nem történtek rendkívüli események: nem jelentek meg újabb beomlások, de a Dózsa-bánya fölötti egyik beomlás tovább szélesedett. A székelyföldi településen továbbra is érvényben maradnak a korábban bevezetett óvintézkedések, és a bánya esetleges beomlása miatt veszélyeztetett területen lakókra vonatkozó kilakoltatási rendelet.

A veszélyeztetett terület le van zárva, a településen a rendre csendőrök és rendőrök alkotta járőrcsapatok vigyáznak.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ. (MTI)

Tartozunk annyival az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének, hogy nem engedjük meg, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amelyhez semmi köze nincsen - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában. A tárcavezető az első...
2025. NOVEMBER 11.
[ 13:50 ]
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal. A veszélyhelyzet meghosszabbítására azért volt szükség, mivel a korábbi határidő lejárt. Az újabb döntéssel...
2025. NOVEMBER 10.
[ 11:06 ]
Hazaengedték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemről sorozás okán elvitt magyar diákokat Ukrajnában, az újabb eset viszont ismét ráirányítja a figyelmet a béke fontosságára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető...
2025. NOVEMBER 6.
[ 0:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó