Kárpát-medence
Szili Katalin: Gyermekek nélkül nincs sikeres nemzetpolitika

A Magyarország rovatból átvett tudósítás

Betűméret:             

Gyermekek nélkül nincs sikeres nemzetpolitika, „egy nemzet jövője a gyermekeiben van” – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az Országgyűlés volt elnöke Berekfürdőn szombaton, jelezve: ezen a napon ünneplik Magyarországon a gyermekek világnapját.

Szili Katalin a Vasárnapi Iskola Alapítvány évi találkozóján elmondta: 2012 óta hirdetnek tematikus éveket, a Magyar Állandó Értekezlet döntése értelmében a 2025-ös év a jövő nemzedékek éve.

Hozzátette: idén is óriási vívmány volt, hogy a magyar állam Szülőföldön magyarul programja keretében biztosította a bruttó 100 ezer forintos oktatási-nevelési támogatást a határon túli, magyar nyelvű oktatásban részt vevő diákoknak és fiataloknak az óvodától a felsőoktatásig. Összesen 227 ezer diák részesül ilyen támogatásban, emellett a Rákóczi Szövetség beiskolázási támogatásokat ad – közölte.

Szili Katalin beszélt arról is, hogy a szórványközösségeinket kell leginkább erősíteni, ők kapjanak sokkal több erőforrást, támogatást, hogy őrizzék a „magyarság bástyáit”. Hiszen a szórványközösségeink jelentik még a nemzetünk bástyáit, amelyek a megőrzése mindannyiunk közös érdeke – hangoztatta.

Ha a közösségi jogok nem biztosítottak a szórványban élőknek, sokkal inkább veszélyeztetettebbek és kitettek az asszimilációnak – mutatott rá.

Elmondta, hogy a Határtalanul Program keretében 600 ezer magyarországi diák utazhatott. A 2025/2026-os tanévre vonatkozó felhívás nyomán csaknem 2000 kirándulásra érkezett pályázat, amelyek mindegyikét támogatják. A kirándulások során lehetőség van ellátogatni a történelmi Magyarország területére – ismertette.

Szólt arról, hogy a Kőrösi- és Petőfi-programban már több mint 1100 ösztöndíjas vett részt, a 2025/2026-os programszakaszban 127 ösztöndíjas van. Hozzátette: a Kőrösi Csoma Sándor Program során 94 ösztöndíjas érkezett 20 országba, a Petőfi Sándor Programban 33 ösztöndíjas 5 országba. Megemlítette, hogy folytatódik a sportakadémiák működése, fejlesztése az utánpótlásnevelés érdekében a futball, a jégkorong, a birkózás és az ökölvívás területén, továbbá 2023 óta működtetik a Kárpát-medencei Lovasprogramot.

Szili Katalin beszédében kitért a 2025-ös pályázatokra is. Az Erősödő Kárpát-medence Program keretében 1,5 milliárd forintból 1869 pályázat támogatása valósult meg. Az Erősödő Diaszpóra Program során 476 millió forinttal 197 pályázatot támogattak, a Jövő Nemzedéke Programban 488 millió forinttal támogatnak 712 pályázatot – számolt be.

A gazdasági támogatásokról a főtanácsadó elmondta: a Kárpát-medencei Vállalkozói Közösségnek már 3000 tagja van. A Külhoni Mentorprogramot minden külhoni régióban megvalósították. Erdélyben zajlik a program negyedik évada, a Vajdaságban az ötödik, Felvidéken a harmadik évad kezdődik ősszel. A szülőföldön maradás egyik eszköze, hogy valaki saját szülőföldjén tudjon boldogulni, gyarapodni – emelte ki.

Szili Katalin közölte: az Európai Bizottság sajnos egyértelműen azon az állásponton van, hogy a nemzeti kisebbségek ügyeibe nem szólnak bele, mert ez állításuk szerint nem európai uniós hatáskör. Holott az Európai Unióba történő belépéskor az országoknak a nemzeti, kisebbségi jogok biztosításáról számot kell adni – mutatott rá.

Elmondta, hogy készült egy ötpontos javaslat, amivel szerintük a több mint harmincéves kisebbségvédelmi keretegyezményt módosítani kellene. Jelezte, hogy több mint 50 millió ember él saját szülőföldjén nemzeti kisebbségként. Előbb-utóbb a bevándorlóközösségek is jelentkeznek majd saját jogaikért, mint ahogy már párhuzamos társadalmak alakulnak ki – fűzte hozzá, és kijelentette: Európa hosszú távú stabiliása és békéje nem oldható meg, ha ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozik.

Szili Katalin kitért arra is, hogy ha önigazgatásról, autonómiáról beszélünk, annak a többségi társadalom és a kisebbség közötti megállapodásnak kell lennie. Erre azonban nem nagyon mutat hajlandóságot egyetlen többségi társadalom sem, tehát kitartónak kell lenni. Példaként említette, hogy ki kell állni a kárpátaljaiakért, akik egy háború árnyékában élnek. Egy háború nem ad felmentést a nemzeti kisebbségi jogok biztosítása alól – hangsúlyozta Szili Katalin. (MTI)

Ledöbbentette a nagyváradiakat, hogy a váradrogériuszi Gyermekváros mosdójában bántalmaztak egy nyolcéves kisfiút. Még hétvégén, fényes nappal történt – derült ki abból a bejegyzésből, amit az áldozat édesanyja osztotta meg a közösségi oldalakon, írja a maszol.ro. Az anya leírása szerint egy narancssárga pólót,...
2025. SZEPTEMBER 23.
[ 20:03 ]
A kormány az eddigi 2,5 milliárd forintról jövőre 4 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei magyar népművészetet a középpontba helyező Csoóri Sándor Program támogatását – jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton. Hankó Balázs a Sereglés 2025 című, 349 Kárpát-medencei...
2025. SZEPTEMBER 20.
[ 16:54 ]
A kormány az európai gazdasági nehézségek ellenére folytatja az erdélyi magyarság támogatását célzó programját, és nem hagyja elveszni az eddigi eredményeket – közölte a tárca tájékoztatása szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Székelyudvarhelyen. A...
2025. SZEPTEMBER 19.
[ 21:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó