Kárpát-medence
Kelemen Hunor: A nemzet ereje abból fakad, hogy kiállunk egymásért
Betűméret:             

A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért - hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

"Te benned egy a nemzet! Föltünésed egész nemzetté tette a magyart" - idézte Jókai Mórnak a kokárdáról írt sorait az erdélyi politikus. Megállapította: ahogyan 1848-ban, úgy ma is igaz, hogy egy közösség akkor erős, amikor tagjai az összetartozást választják. Felelősséget vállalnak egymásért, mert tudják: nem állnak egyedül, írja az MTI.

Kelemen Hunor szerint Erdély története különösen jól mutatja: a magyar közösség mindig talpra tudott állni, akkor is, amikor ez nehéz volt. Intézményeket épített, iskolákat működtetett, közösségeket szervezett, családokat tartott meg. Március 15-e ugyanakkor arra figyelmeztet: a szabadságot nem elég kivívni, azt minden időben meg is kell őrizni. Ez a mai és a következő nemzedékek feladata is - tette hozzá.

"Amikor egy nemzet, egy közösség összezár, képes a legnehezebb helyzeteken is felülkerekedni. Amikor azonban hagyja, hogy megosszák, a saját erejét gyengíti. Ezért mondjuk ma is: bennünk egy a nemzet. Isten éltesse a magyar szabadságot, és Isten éltesse a magyar közösséget!" - zárta március 15-i üzenetét az RMDSZ elnöke.

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében - tájékoztatta az MTI-t a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sajtószolgálata. Az elsősorban erdélyi...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 15:37 ]
A kárpátaljai magyar közösség korábban biztosított, szerzett jogainak teljes körű helyreállítását szorgalmazza az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a szervezet 70. kongresszusának szombati küldöttgyűlésén elfogadott sürgősségi határozatában, hangsúlyozva, hogy ez elengedhetetlen feltétele a közösség...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 20:08 ]
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Csiki Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi politikusa, miután orvvadászat gyanúja merült fel vele szemben. Döntését szombaton jelentette be az RMDSZ városi szervezetének Facebook-oldalán. Csiki azt írta, az elmúlt hetek eseményei és a...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 13:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó