Kárpát-medence
Moldován Blanka és Kocsis Anna színészek kapják idén a Csíky András-díjat
Betűméret:             

Moldován Blanka és Kocsis Anna színművésznek ítélték oda idén a Csíky András-díjat, melyet 2024-ben hoztak létre a Kossuth-díjas színművész, az erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakja emlékére - közölte kedden a Csíky András Alapítvány Kuratóriuma, amelyet az MTI idéz.

A tájékoztatás szerint Moldován Blanka a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sopro - Suttogás a sötétben című előadásában nyújtott sokoldalú, lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában változatos, gazdag, erőteljes és szuggesztív alakításáért részesül az elismerésben.

Kocsis Anna a nagyváradi Szigligeti Színház Cseresznyéskert és Villámcsapottak című előadásaiban nyújtott, eszköztárában gazdag alakításaiért, különösképpen Dunyasa lélektani szempontból kimunkált, mély és szuggesztív szerepformálásáért kapja a kitüntetést.

Az alapítvány hangsúlyozta, hogy a megosztott díjazás szavazategyenlőségen alapul és eseti jellegű. Mindkét színművészt teljes jogú díjazottnak tekintik - írták a közösségi médiában is közzétett közleményben.

Moldován Blanka alakítását egyebek mellett a legjobb női mellékszereplő kategóriában UNITER-díjra jelölték, és elnyerte a Színikritikusok Díját. Kocsis Anna a Szigligeti Színház nézőinek szavazatai alapján a 2025-2026-os évad Közönségdíjasa, valamint a társulat legjobb női szereplőjének járó Nívódíjat is magáénak tudhatja - idézték fel a közleményben.

Emlékeztettek, hogy az egyenként ezer eurós pénzösszeggel járó díj odaítélését a kuratórium egy-egy Kolozsi Tibor szobrászművész által e célra készített, művészi kivitelezésű kisplasztikával és díszoklevéllel igazolja. Indoklásul pedig Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítják példaként a fiatal színészgenerációk számára - tették hozzá.

A romániai magyar közösség politikai képviseletét és kulturális identitását veszélyeztető kezdeményezésekre figyelmeztet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. A szervezet szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az alternatív parlamenti választási küszöb eltörlésével, Bálványosfürdő átnevezésével és egy...
2026. OKTÓBER 27.
[ 12:55 ]
Őrtüzek gyújtásával jelezték a helyi közösségek vasárnap Székelyföldön Székelyföld Autonómiájának Napján, hogy a tájegység őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára és egy esetleges közigazgatási reform esetén egyetlen régióba kíván tartozni - tájékoztatta az MTI-t telefonon Gazda Zoltán, a Székely...
2026. OKTÓBER 25.
[ 19:30 ]
Fáklyás felvonulással, koszorúzással és történész-kerekasztallal emlékeztek meg pénteken Kolozsváron az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. A rendezvényeken felidézték, hogy a magyarországi forradalom Erdélyben is nagy visszhangot váltott ki, az együttérzést kifejezőket pedig később súlyos...
2026. OKTÓBER 24.
[ 15:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó