Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
A találkozóról Kelemen Hunor szövetségi elnök számolt be a Facebook-oldalán, és csatolta hozzá a nyilatkozat szövegét is. "Népszavazás nélkül a település-összevonás erőszak a helyi közösségek ellen!" - írta.
Az RMDSZ-elnök arra reagált, hogy az ismét kormányra kerül Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: az 1500-nál kevesebb lakosú települések összevonásával akar elérni költségcsökkentést.
Így ezek a települések a tervezett közigazgatási reform után már nem rendelkeznének saját önkormányzattal.
A terv kapcsán az RMDSZ elnöke leszögezte: a közösségek jövőjéről nem szabad a bukaresti íróasztalok mögött határozni, az érintett helységek lakóinak kell eldönteniük, hogy mi legyen a településükkel.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

