Kárpát-medence
Szijjártó Péter: Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak
Betűméret:             

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy Ukrajnában immár több mint négy éve zajlik egy teljesen értelmetlen és reménytelen háború.

Ebben a háborúban immár sajnos több mint száz magyar ember halt meg. Tegnap erősítették meg, hogy újabb három magyar áldozata van a háborúnak: három, a Técsői járásból származó fiatalember. Közülük ketten nős, családos emberek voltak, őket a feleségük és két-két gyermekük már hiába várja haza, és volt egy egyedülálló magyar áldozat is – mondta.

Ezzel összesen immáron sajnos 104 olyan magyar emberről tudunk, akik ebben a teljesen értelmetlen és reménytelen háborúban haltak meg. Ebben a háborúban, amelyhez Magyarországnak az égvilágon semmi köze nincs – folytatta.

Hangsúlyozta: a háborút minél előbb be kell fejezni, és gondoskodni kell arról, hogy Magyarországot soha senki ne keverhesse bele. Úgy fogalmazott, Magyarországnak ki kell maradnia a konfliktusból, és a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell annak érdekében, hogy a háború mielőbb véget érjen, és ne legyen több magyar áldozat.

A miniszter hozzátette: a három újabb magyar áldozat családjaival a külképviseletek felvették a kapcsolatot, és megkapják a szükséges támogatást. (MTI)

A romániai magyar közösség politikai képviseletét és kulturális identitását veszélyeztető kezdeményezésekre figyelmeztet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. A szervezet szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az alternatív parlamenti választási küszöb eltörlésével, Bálványosfürdő átnevezésével és egy...
2026. OKTÓBER 27.
[ 12:55 ]
Őrtüzek gyújtásával jelezték a helyi közösségek vasárnap Székelyföldön Székelyföld Autonómiájának Napján, hogy a tájegység őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára és egy esetleges közigazgatási reform esetén egyetlen régióba kíván tartozni - tájékoztatta az MTI-t telefonon Gazda Zoltán, a Székely...
2026. OKTÓBER 25.
[ 19:30 ]
Fáklyás felvonulással, koszorúzással és történész-kerekasztallal emlékeztek meg pénteken Kolozsváron az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. A rendezvényeken felidézték, hogy a magyarországi forradalom Erdélyben is nagy visszhangot váltott ki, az együttérzést kifejezőket pedig később súlyos...
2026. OKTÓBER 24.
[ 15:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó