Kárpát-medence
Meghalt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Betűméret:             

Meghalt Takács Csaba, a RMDSZ egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas Alapítvány elnöke – közölte pénteken az RMDSZ.

Az RMDSZ méltatásában kiemelte: Takács Csaba azok közé tartozott, akik tudták, hogy közösséget nem egyetlen nagy pillanatban, hanem sok apró, kitartó munkával lehet építeni. Szervezetet hozott létre, embereket kapcsolt össze, vitákat simított el, és hosszú időn át a háttérben dolgozva segítette a közösség működését.

Kelemen Hunor Facebook-bejegyzésében személyes hangon búcsúzott tőle: mentorának, harcosnak és hűséges barátnak nevezte, akitől sokat tanult, és aki a közösségért végzett munkájával példát mutatott.

A műszaki végzettségű Takács Csaba az RMDSZ alapító nemzedékéhez tartozott. 1990-ben és 1992-ben a szövetség Hunyad megyei jelöltlistájáról választották a bukaresti képviselőház tagjává, második mandátumáról azonban 1994-ben lemondott, miután 1993 februárjában – Markó Béla javaslatára – az RMDSZ ügyvezető elnökévé választották.

2007-ig vezette a szövetség kolozsvári székhelyű ügyvezető elnökségét, 1998-tól pedig a magyar közösség támogatásait kezelő Communitas Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét töltötte be.

Az RMDSZ tavalyi, 17. kongresszusán, a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő szervezet a 70. születésnapja alkalmából köszöntötte egykori ügyvezető elnökét. Egy interjúban Takács Csaba a hosszan tartó tapsot annak tulajdonította, hogy következetesen, fegyelmezetten és segítőkészen támogatta a háttérből a közösségért dolgozók munkáját.

Mint fogalmazott, mindig arra törekedett, hogy ne a nyilvánosság előtt, hanem a háttérben járuljon hozzá a közösségi munkához, és segítse azokat, akik a közéletben vállalnak szerepet. Az RMDSZ közölte: Takács Csabat saját halottjának tekinti. (MTI)

Jövő héten, augusztus 11. és 15. között, a Márton Áron-emlékév jegyében rendezik meg az 50. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT) – közölte a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye az MTI-vel szombaton. A hagyományosan Nagyboldogasszony ünnepe köré szervezendő, beszélgetésekből, műhelygyakorlatokból,...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 19:59 ]
Vasárnaptól ismét kilencszáz magyar középiskolás vesz részt a III. Összmagyar Középiskolás Táborban, Sátoraljaújhelyen, ahol párhuzamosan lengyel-magyar diák- és médiatábort is rendeznek – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel. A résztvevők Magyarországról, a Felvidékről, Partiumból, Erdélyből és...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 8:06 ]
A háromszéki települések bejáratainál álló székelykapuk román hatósági ellenőrzését kéri egy ismeretlen a bukaresti székhelyű állami építési felügyelőségnek küldött beadványában - számolt be szerdán a Székelyhon.ro. A székelyföldi hírportál szerint az e-mailben elküldött beadvány írója számos olyan...
2026. AUGUSZTUS 5.
[ 16:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó