Kárpát-medence
Kelemen Hunor: Az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában
Betűméret:             

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bármilyen felelős kormányalakítási megoldásban hajlandó részt venni korábbi koalíciós partnereivel, de a „szélsőséges és magyarellenes AUR szalonképessé tételében vagy legitimálásában” nem – szögezte le pénteken Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Facebook-bejegyzésében az RMDSZ elnöke rámutatott: az embereknek „elegük van a cirkuszból”, működő országot akarnak.

Az RMDSZ ezért arra kéri volt koalíciós partnereit – a Szociáldemokrata Pártot (PSD), a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséget (USR) –, hogy „tegyék zárójelbe a sértődéseket, és tegyenek erőfeszítéseket a megoldásért”.

„Ha nem találunk megoldást, az emberek dühe ellenünk fordul. De ennél is nagyobb baj, hogy az ország kormányozhatatlanná válhat. Minél tovább húzzuk ezt a válságot, annál inkább azok erősödnek, akiknek valójában nincs megoldásuk. George Simionnak – a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének – most semmit sem kell tennie: ül, nézi a meccset, popcornt eszik, megiszik egy sört, és pártja népszerűsége így is növekszik” – ecsetelte Kelemen Hunor.

Kiemelte: „Teljes jogkörű kormány nélkül elakadnak a minisztériumok, nem lehet sürgősségi rendeleteket elfogadni, nem lehet új törvényeket kezdeményezni, és nő a veszélye annak, hogy Románia uniós pénzeket veszít. A kieső uniós forrásokat hitelből vagy megszorításból kell pótolni, ezért nem mindegy, meddig tart ez a politikai bénultság” – érvelt az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint a magyar érdekképviselet bármilyen kormányzati felállásban hajlandó részt venni a PSD-vel, a PNL-lel és az USR-rel, ugyanakkor óva intette volt koalíciós partnereit olyan kormánytöbbség kialakításától, amelyben a szélsőjobboldal szavazataira is szükség van.

„Többször idéztem Hannah Arendtet az elmúlt időszakban a rossz banalizálásáról. A rossz elfogadása mindig egy kis lépéssel kezdődik. Ott kezdődik, hogy először elfogadod a kisebbik rosszat, mert azt gondolod, van rá racionális magyarázatod. Aztán még egy lépést teszel feléje. Aztán még egyet. Így válik a rossz megszokottá. Egy ponton pedig az életünk részévé. Ezt nem szabad megengedni. Most még megakadályozhatjuk” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Szerinte már nem azt kell számolgatni, ki mennyit hibázott, hanem azt kell megtalálni, hol van az a pont, ahol a volt koalíció pártjai találkozni tudnak.

„A megoldás a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ térfelén van. Meg kell találni” – zárta bejegyzését az RMDSZ elnöke.

Romániát csaknem két hónapja ügyvivő kormány vezeti, miután a tavaly júniusban alakult Európa-barát nagykoalíció legnagyobb pártja, a PSD megvonta a bizalmat a szerinte együttműködésre képtelen Ilie Bolojan (PNL) miniszterelnöktől. Miután a koalícióból történt kilépésével a PSD nem tudta Bolojant lemondásra kényszeríteni, szélsőjobboldali segítséggel megbuktatta az immár hárompárti (PNL–USR–RMDSZ) kormányt.

Az államfő azóta két miniszterelnök-jelöltnek adott kormányalakítási megbízást, de egyiküknek sem sikerült megszereznie a beiktatásához szükséges parlamenti többséget. (MTI)

Megkezdődött szerdán a nyári felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), ahol alap- és mesterképzésen 1505 helyre várják a jelentkezőket, és idén doktori iskolát is indítanak – jelentette be Tonk Márton rektor szerdán sajtótájékoztatón Csíkszeredában. Az erdélyi magyar magánegyetem...
2026. JÚLIUS 9.
[ 15:28 ]
Az Európai Parlament (EP) keddi ülésén jóváhagyta a tavalyi romániai árvízkárok enyhítésére és ennek részeként a parajdi bányakatasztrófa okozta válsághelyzet kezelésére Bukarestnek megítélt 14,3 millió eurós támogatást - jelentette be kedden Siegfried Muresan román EP-képviselő. A néppárti politikus szerint a...
2026. JÚLIUS 7.
[ 20:50 ]
Helikon 100 címmel jubileumi írótalálkozót és emlékrendezvényt tartanak július 17-19-én a marosvécsi Kemény-kastélyban az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulására emlékezve - közölte hétfőn az MTI-vel a szervezők nevében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet. A főszervezők - a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet...
2026. JÚLIUS 6.
[ 15:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó