Kárpát-medence
Megkezdődött az Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen
Betűméret:             

Pénteken megkezdődött Székelyudvarhelyen az Erdélyi Táncháztalálkozó, az erdélyi magyar kulturális élet egyik kiemelkedő hagyományőrző eseménye. A szeptember 4-én és 5-én zajló rendezvény társszervezője az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Az idei találkozón száz szerződtetett zenész vesz részt, mellettük további muzsikusok és tanítványok is bekapcsolódnak a programokba. Magyarországtól Moldváig összesen 16 amatőr táncegyüttes érkezik Székelyudvarhelyre, a résztvevő táncosok száma pedig várhatóan meghaladja az ezret. A rendezvény hagyományai 1978-ig nyúlnak vissza.

Az idei programban kiemelt szerepet kap Kallós Zoltán születésének századik évfordulója. A hat erdélyi hivatásos néptáncegyüttes Könczei Árpád koreográfus-rendező koncepciója alapján az Idegen földre ne siess című közös produkcióval áll színpadra a néprajzkutató emlékére. A Kallós 100 emlékévhez kapcsolódva két fotókiállítás is várja a közönséget.

A szervezők a fiatalabb nemzedékek megszólítására is nagy hangsúlyt fektetnek. A legkisebbeket ölbeli játékokkal, a nagyobbakat gyermektáncházzal várják, emellett kézműves udvar is helyet kap a kétnapos rendezvény programjában.

Szeptember 5-én huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Verbunkversenyt Zalaegerszegen. A Zalai Táncegyüttes hagyományos rendezvényének a Göcseji Tudásközpont ad otthont, a megmérettetésre Zala vármegyéből, Magyarország más részeiről és a Kárpát-medence különböző vidékeiről is érkeznek táncosok. A...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 13:54 ]
Nagyváradon nyit új központot az egyik legnagyobb európai közúti fuvarozó, a Girteka - írta a profit.ro gazdasági hírportál. A litván vállalat idén jegyezte be romániai leányvállalatát. A romániai piacra történő belépést a fokozott rugalmasság és humán erőforrás iránti igény indokolja a cég közlése...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:38 ]
Ott találkozunk mottóval hétfőn kezdődik a marosvásárhelyi magyarság legnagyobb kulturális seregszemléje, a 13. Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata - közölték az MTI-vel a szervezők. Hét nap alatt 370 programponttal, 45 helyszínen - színházzal, koncertekkel, családi programokkal, beszélgetésekkel, néptánccal és...
2026. AUGUSZTUS 24.
[ 20:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó