Kárpát-medence
Tarr Zoltán a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével egyeztetett
Betűméret:             

A párbeszéd és összefogás fontosságát hangsúlyozta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Facebook-oldalán szerdán, annak kapcsán, hogy találkozott Gubík Lászlóval, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével.

"Egyenrangú felekként, egymást meghallgatva kell együtt dolgoznunk, mert a határon túl sem megosztásra, hanem összefogásra van szükség. Erről is egyeztettünk tegnap Gubík Lászlóval, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével" - írta a miniszter.

Hozzáfűzte: egyetértettek abban is, hogy a pénzügyi támogatásokat maradéktalanul a közösségi intézmények fenntartására, a magyar nyelv megőrzésére és a nemzeti öntudat erősítésére kell fordítani.

Az egyeztetés során szó volt a szlovákiai oktatási törvény tervezett átalakításának a magyar nyelvű oktatásra gyakorolt hatásáról. "A felvidéki magyarság számára elengedhetetlen jelentőségű az anyanyelvi oktatás fenntartása és fejlesztése" - írta a miniszter.

"Párbeszéddel az erős magyar közösségekért" - hangsúlyozta a találkozó kapcsán Tarr Zoltán.

A romániai magyar közösség politikai képviseletét és kulturális identitását veszélyeztető kezdeményezésekre figyelmeztet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. A szervezet szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az alternatív parlamenti választási küszöb eltörlésével, Bálványosfürdő átnevezésével és egy...
2026. OKTÓBER 27.
[ 12:55 ]
Őrtüzek gyújtásával jelezték a helyi közösségek vasárnap Székelyföldön Székelyföld Autonómiájának Napján, hogy a tájegység őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára és egy esetleges közigazgatási reform esetén egyetlen régióba kíván tartozni - tájékoztatta az MTI-t telefonon Gazda Zoltán, a Székely...
2026. OKTÓBER 25.
[ 19:30 ]
Fáklyás felvonulással, koszorúzással és történész-kerekasztallal emlékeztek meg pénteken Kolozsváron az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. A rendezvényeken felidézték, hogy a magyarországi forradalom Erdélyben is nagy visszhangot váltott ki, az együttérzést kifejezőket pedig később súlyos...
2026. OKTÓBER 24.
[ 15:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó