Közlemények
Magyarkanizsa: A község négy településén emlékeznek 1944 ártatlan magyar áldozataira
Betűméret:             

Mint minden évben, a magyarkanizsa községben idén is Adorjánon kezdődik az 1944-es ártatlan magyar áldozatokról való megemlékezés, ahol 73 évvel ezelőtt ezen a napon 51 helybeli magyar férfit lőttek a Tiszába a partizánok. Az adorjáni temetőben lévő emlékhelynél ma délután 2 órakor kezdődő megemlékezésen alkalmi beszédet Kávai Szabolcs történelemtanár, a Községi Tanács közoktatási megbízottja mond.

Mindenszentek napján, november elsején a horgosiak és a martonosiak róják le kegyeletüket a kivégzett áldozatok emléke előtt. A horgosi temetőben 14 órakor sorra kerülő szentmise után a gyászolók megkoszorúzzák az emlékhelyet, ahol Vass Zoltán horgosi történész mond beszédet. Egy órával később, 15 órakor a martonosi temetőben is megemlékeznek mártír halottaikról. Az eseményen Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke szól az egybegyűltekhez, akinek nagyapja is az ártatlan áldozatok között van. A megemlékezés után a temetői kápolnában szentmisét tart Savelin Zoltán martonosi plébános.

Magyarkanizsán ezúttal is Halottak napján, november másodikán emlékeznek a korabeli történésekre. A katolikus temetőben 15 órakor kezdődő eseményen ugyancsak Forró Lajos mond alkalmi beszédet, majd a megjelentek az emlékhelyre helyezik a kegyelet virágait, azt követően pedig megkoszorúzzák az I. Világháború áldozatainak sírkertjében álló keresztet is.

A megemlékezéseket Magyarkanizsa község önkormányzata szervezi.

Bödő Sándor

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Malter Egyesület (Vajdasági Magyar Alternatív Fórum) közleményét. KÖZLEMÉNY Vladimir Mihić professzor elbocsátása ügyében A Malter Egyesület (Vajdasági Magyar Alternatív Fórum) mély felháborodással fogadta a hírt, hogy az Újvidéki Egyetem Szenátusa 2026. június...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:01 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) aggodalommal figyeli az elmúlt hónapok eseményeit Szabadkán és környékén. Rövid idő alatt több olyan incidens történt, amely megrendítette a polgárok biztonságérzetét. Fiatalokat érő fizikai támadások Palicson, köztéri provokációk, emlékművek megrongálása,...
2026. JÚNIUS 3.
[ 17:37 ]
A dél-bánáti magyar művelődési egyesületek és intézmények összefogásával az idei évben újból megrendezésre kerül a Dél-bánsági hagyományőrző, anyanyelvápoló, közösségépítő, néptánc- és népzenei tábor. A tábor helyszíne: Székelykeve település (Cyclo Camp • Žarko Zrenjanin Általános...
2026. JÚNIUS 2.
[ 13:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó