Az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola és az ABC kocka játékbolt közös szervezésében legokiállítást és -börzét rendeznek a gyermekhét alkalmából október 4-én, szerdán 10 órai kezdettel az iskola tornatermében. A látogatók 17 óráig nézhetik meg a kiállítást.
Szinte nincs a földön gyermek, aki ne hallott volna a legokockákról. Évente a világ több táján több milliárd kocka készül, amelynek összerakásában csak saját kreativitásunk szabhat határt. Bár a nagyobb városokban Szerbia-szerte is ritkán ugyan, de néhány évente megrendezésre szokott kerülni egy-egy kisebb-nagyobb kiállítás, ahol aztán gigantikus építményeket is láthatunk. A mi célunk az volt, hogy ezt helyi viszonylatban is megcsináljuk. Ez inspirált minket abban, hogy összegyűjtsük a helyi gyűjtők érdekesebbnél érdekesebb darabjait és kiállítást csináljunk belőle. A látogatók láthatnak majd az egészen kis tematikus néhány száz elemből összeállított szettektől kezdve a több ezer, sőt tízezer darabos szetteket is, sőt lesznek olyan kiállítók is, akik saját kreativitásuk által összeszerkesztett elemekkel lépnek fel. Ezen kívül lesz még egy használt legobörze, ahol a feleslegesé vagy unalmassá vált legokat cserélhetik el gyerekek. Sűrűn hallom azt is, hogy a gyerekek kinőtték már a légózást és már évek óta ott porosodnak valamilyen dobozban, azok a kockák, amelyekért valamikor nagyon sok pénzt kellett fizetni. Most itt lesz az alkalom, hogy végre megszabaduljanak tőle - nyilatkozta Surányi Roland, az iskola történelemtanára, a rendezvény szervezője.
Jelentkezni az eseményre október elsejéig lehet a következő telefonszámon: 062 24 20 68. A szervezők minden kiállítónak és eladónak asztalt biztosítanak. A részvétel ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!