Közlemények
A VMDK felszólította a VMSZ-t, hogy lépjen ki az SNS-szel kötött koalícióból
Betűméret:             

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) felszólította a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetését, hogy amennyiben valóban nem tartja mindenáron fontosnak a hatalomban maradást, lépjen ki a Szerb Haladó Párttal (SNS) kötött koalícióból.

A VMDK szombati közleményében Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének azon kijelentésére reagált, amely szerint nem kell mindenáron a hatalom részének lenni. A párt szerint a vajdasági magyar közösség politikai üzenetek helyett konkrét lépéseket vár, ezért arra szólították fel a VMSZ-t, hogy köztársasági, tartományi és önkormányzati szinten egyaránt szakítsa meg együttműködését az SNS-szel.

A VMDK közleményében azt írta, hogy a VMSZ tizennégy éve az SNS egyik legfontosabb politikai szövetségese, ezért álláspontjuk szerint a két párt közösen viseli az elmúlt időszak politikai döntéseinek következményeit. Úgy vélik, a VMSZ-nek felelősséget kell vállalnia azért a politikai környezetért is, amely szerintük hozzájárult Vajdaság gazdasági lemaradásához, a fiatalok elvándorlásához és az intézményekbe vetett bizalom megingásához.

A közlemény kitér az újvidéki vasútállomás előtetőjének tragikus leomlására is. A VMDK felidézte, hogy a felújított állomás átadásán Pásztor István, a VMSZ akkori elnöke is jelen volt. A párt szerint a politikai sikerek vállalása mellett a rendszer működésével kapcsolatos társadalmi kérdésekkel és a politikai felelősséggel is szembe kell nézni.

A VMDK szerint amennyiben Pásztor Bálint komolyan gondolja kijelentését, a VMSZ-nek ki kell lépnie az SNS-szel kötött koalícióból, és ezzel kell bizonyítania, hogy a vajdasági magyar közösség érdekeit a hatalmi pozícióknál fontosabbnak tartja.

„A szavak ideje lejárt. Ideje a tettek mezejére lépni!” – zárul a VMDK közleménye.

A Malter Egyesület vasárnap, 2026. augusztus 9-én megtartott rendkívüli közgyűlésén kétharmados szavazattöbbséggel úgy határozott, hogy sem önállóan, sem más szervezetekkel együtt nem állít listát a közelgő nemzeti tanácsi választáson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vesz részt aktívan a nemzeti tanácsi...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:01 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) arra szólította fel a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ), hogy két kúlai önkormányzati képviselője álljon át az egyetemista lista mellé, és ezzel segítse elő egy ellenzéki vezetésű önkormányzat létrejöttét. A VMÚ szerint a VMSZ ezzel bizonyíthatná, hogy a vajdasági magyar...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 14:59 ]
A Vajdasági Magyar Plénum – felelősségének tudatában és a vajdasági magyar közösség hosszú távú érdekeit szem előtt tartva – 2026. július 19-én másodszor is kezdeményezte egy ellenzéki választási koalíció létrehozását a 2026 végén esedékes Magyar Nemzeti Tanácsi választásokra. A felhívást a Vajdasági...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 12:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó