Világ
Az afganisztáni földrengésnek több száz áldozata van
Betűméret:             

Erős, 6,1-es magnitúdójú földrengést jelentettek szerdára virradóra az Afganisztán keleti részén fekvő Paktika tartományból, a Bahtar afgán hírügynökség közlése szerint legalább 280-an meghaltak, és 500-nál is többen megsérültek.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) szerint a rengéseket Pakisztánban és Indiában is érezték.

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint a földmozgás epicentruma a Kabultól mintegy 150 kilométerre délre található Hoszt városánál, 51 kilométeres mélységben volt.

Az afgán katasztrófavédelem vezetője, Mohamed Naszím Hakkáni azt mondta, a földrengésnek Nangarhar és Hoszt tartományban is vannak halálos áldozatai, Bilál Karími, a tálib kormányzat szóvivőhelyettese pedig felszólította a humanitárius szervezeteket, küldjenek mielőbb segítséget, hogy megelőzzenek egy még nagyobb katasztrófát. A Bahtar hírügynökség igazgatója, Abdulvahíd Raján a Twitteren azt közölte, hogy

Paktika tartományban mintegy 90 ház megsemmisült, a romok alatt többtucatnyian rekedhettek.

A földrengés nyomán Paktikából földcsuszamlást is jelentettek. (MTI)

Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter szerdán benyújtotta lemondását, amely döntés összefüggésben áll az energetikai ágazatban zajló nagyszabású korrupcióellenes eljárással. „Benyújtottam a lemondásomat. A pozíció soha nem volt öncél számomra. Hálás vagyok Volodimir Zelenszkij elnöknek, Ukrajna...
2025. NOVEMBER 12.
[ 19:38 ]
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz fegyveres erők elfoglalták a donyecki régióban, Pokrovszktól délkeletre fekvő Szuhij Jar települést. A tárca szerdai jelentése szerint a hadművelet során az ukrán hadsereg kilencszer próbálta meg visszafoglalni a térséget, de mindegyik kísérletet visszaverték. Az...
2025. NOVEMBER 12.
[ 17:18 ]
A megélhetési költségek folyamatos emelkedése miatt Horvátországban minden ötödik munkavállaló kénytelen másodállást vállalni – derül ki a Moj Posao, az ország legnagyobb álláskereső portáljának friss felméréséből. A kutatásban 690-en vettek részt, közülük 21 százalék jelenleg is másodállásban dolgozik,...
2025. NOVEMBER 12.
[ 13:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó