Világ
Lövések érték a zaporizzsjai atomerőművet, a felek egymást vádolják
Betűméret:             

Tüzérségi lövések érték pénteken az ukrajnai háborúban a zaporizzsjai atomerőművet, Európa legnagyobbját, amiért a szembenálló felek egymást vádolják.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte: kis híja volt, hogy az ukrán erők lövései miatt radioaktív szennyezőanyag kerül a környezetbe. De így is lecsökkent az egyik reaktor termelőkapacitása, egy másik áramellátása pedig megszűnt.

Sőt, a közeli Enerhodar városban áramkimaradást és vízellátási gondokat okozott az erőmű sérülése - olvasható a minisztérium közleményében.

Enerhodar az orosz hadsereg kezén van március eleje óta, és Moszkva által kinevezett vezetés irányítja. Az erőműben azonban ukrán szakemberek dolgoznak továbbra is.

Az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Energoatom a nap folyamán azt közölte, hogy

az orosz hadsereg lövései eltalálták az erőművet, de az továbbra is működik - a hat reaktorból kettő termel -, és nincs radioaktív sugárzás. (MTI)

A háború adja át a helyét a békének! - hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét. XIV. Leó pápa azonnali tűzszünetet, párbeszédet és békét szorgalmazott a Szentföldön, Ukrajnában és a világ összes konfliktus...
2025. OKTÓBER 19.
[ 18:24 ]
A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium. A minisztérium szerint a támadások során az amerikai ügynökség 42...
2025. OKTÓBER 19.
[ 18:15 ]
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fegyveresei többször is megtámadták az izraeli erőket, belépve a sárga vonalnak nevezett Gázai övezeti ütközőzónába, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között csaknem egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszünetet – közölte vasárnap az izraeli hadsereg. A Hamász...
2025. OKTÓBER 19.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó