Világ
Ukrán elnök: Nem jelenti Ukrajna érdekeinek feladását a megszállt területek diplomáciai úton történő visszaszerzése
Betűméret:             

Ukrajna szeretné, ha lehetősége nyílna arra, hogy diplomáciai úton visszakapja az Oroszország által ideiglenesen megszállt területeit, mert ezáltal megőrizhető a legértékesebb dolog: az emberi élet - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrinform állami hírügynökség jelentése szerint kedden Ankarában.

Az államfő - ukrán és krími tatár közösségekkel folytatott beszélgetése során - hangsúlyozta egyúttal, hogy a diplomáciai út nem jár érdekek feladásával vagy az állam szuverenitásának megsértésével.

"Elnökként az alkotmány őre vagyok. Az Oroszország által ideiglenesen megszállt területek egyikét sem ismerhetjük el orosznak. Ezek ukrán területek maradnak, és erről nem lehet semmiféle kompromisszum. Nagyon szeretném, ha lehetőségünk lenne diplomáciai úton visszaszerezni a területeket, mert tényleg nem akarjuk elveszíteni az embereinket, hiszen ők jelentik Ukrajna legnagyobb értékét" - fejtette ki.

Szavai szerint a háború befejezésében érdekelt minden félnek, a közvetítőknek és Oroszországnak is meg kell értenie: "amikor Ukrajna diplomáciáról beszél, akkor az igazságszolgáltatás vérontás nélküli módját érti alatta".

Az elnök emlékeztetett arra, hogy Oroszország támadta meg Ukrajnát, és az ukránoknak nem volt más választásuk, mint fegyvert ragadni és megvédeni a földjüket.

"Akkor ott nem volt diplomácia. Az ukránok fegyvert fogtak, és a világ egyetlen országának segítsége nélkül láttak hozzá az államuk megvédéséhez. Ukrajnának abban a pillanatban senki sem segített. Azután, amikor mindenki látta, hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) nem tudja elfoglalni államunkat, hogy népünk, hadseregünk nem megy sehova, és Ukrajna elnöke sem menekül el az országból, akkor mindenki ráébredt, hogy segítenie kell Ukrajnán. Csakis ezután kezdődött a segítségnyújtás, különböző összegekben, különböző országokból" - mutatott rá Zelenszkij az MTI híre szerint.

Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában orosz újságíróknak nyilatkozva. Azt mondta, Oroszország továbbra is elkötelezett a Vlagyimir Putyin orosz és a Donald Trump...
2025. NOVEMBER 11.
[ 22:11 ]
Ellenőrzése alá vonta Kupjanszk város keleti részét az ukrajnai Harkiv megyében, és elfoglalta a Zaporizzsjai Novouszpenivka települést az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium. A tárca szerint az ukrán hadsereg tett egy kísérletet Kupjanszk felmentésére, és a város...
2025. NOVEMBER 11.
[ 19:57 ]
A török és grúz hatóságok szerint kedden lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében – írta az amerikai AP hírügynökség. A balesetről videó is készült. A grúz belügyminisztérium közlése szerint a repülőgép Grúzia Sighnaghi nevű...
2025. NOVEMBER 11.
[ 17:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó