Világ
Trump: Eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de, hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.

Az amerikai elnök az NBC televízió Meet the Press című műsorának adott, vasárnap sugárzott interjúban kifejtette, hogy a háborúban álló egyik fél inkább hajlik arra, hogy elfogadja a békejavaslatot, mint a másik, azt ugyanakkor nem azonosította, hogy melyik oldal részéről nagyobb a hajlandóság.

Megállapította, hogy a két ország vezetője között "óriási gyűlölet" feszül, ami nehezíti a konfliktus rendezését.

Donald Trump arra a kérdésre nem válaszolt, hogy, amennyiben kudarcba fullad a békeközvetítés, folytatja-e a fegyverszállításokat Ukrajnának.

Az amerikai gazdaság helyzetével kapcsolatban kifejtette, hogy átmeneti időszak zajlik, aminek része a vámok bevezetése, és amelyek célja, hogy növeljék az ország bevételeit. "A vámok nagyszerűek, mert gazdaggá tesznek bennünket" - fogalmazott az elnök az MTI szerint.

Kifejtette, hogy Kínával a jelenlegi vámok mellett gyakorlatilag nem zajlik kereskedelem, ami azt is jelenti, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatból származó, szerinte 1000 milliárd dollár amerikai "veszteség" sem halmozódik tovább.

Donald Trump meggyőződését fejezte ki, hogy meg fog állapodni Kínával a kereskedelmi kapcsolatok feltételeiről, hozzátette, hogy Kína akarja az egyezséget.

Arra a kérdésre, hogy aggódik-e amiatt, hogy az amerikai gazdaság recesszióba kerülhet, nemmel válaszolt, és úgy vélekedett, hogy január 20-i hivatalba lépését követően az üzemanyagok és energia ára csökkent, valamint állítása szerint az élelmiszerárak is mérséklődtek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Csehország továbbra is támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz és hosszabb távon a NATO-hoz – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő vasárnap Prágában sajtótájékoztatón, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki feleségével együtt kétnapos látogatásra érkezett...
2025. MÁJUS 4.
[ 20:08 ]
Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén. A rakéta becsapódását követően számos légitársaság hosszabb-rövidebb időre lemondta izraeli járatait. Vasárnap nem repül Izraelbe az Austrian Airlines, az Air France, a Ryanair, az Azerbaijan Airlines, az Air...
2025. MÁJUS 4.
[ 17:07 ]
A negyedszázados hatalomra kerülését ünneplő filmben az orosz elnök beszélt a nukleáris fegyverek ukrajnai bevetésének lehetőségéről, a tűzszünetről alkotott elképzeléseiről, és válaszolt arra, hogy miért nem kezdődött el 2014-ben egy "különleges katonai művelet". Oroszországnak eddig "nem volt...
2025. MÁJUS 4.
[ 16:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó