Világ
Heves vihar sújtotta Splitet: Elárasztott utcák és kidőlt fák bénítják a közlekedést
Betűméret:             

Erős vihar csapott le délelőtt Split egyes részeire, amit heves esőzés, erős szél és jégeső kísért. Szerencsére rövid ideig tartott, de a következmények súlyosak lehetnek.

Az első információk szerint jelentős károk keletkeztek a Hajduk Split stadionján, a Poljudon. Božo Pavković szóvivő szerint a stadion teteje és a pálya súlyosan megrongálódott és elázott, jelentette az Index.

„Több irodahelyiség is megrongálódott, a csarnokot be kellett zárni, a stadionban elment az áram, és kérdéses, hogyan fogjuk visszaállítani. Összességében a kár jelentős, és jelenleg nem tűnik jónak. Megvárjuk, míg az időjárás megnyugszik a pontos felméréshez, de a helyzet nem biztató” – mondta Pavković.

A rendőrség operatív kommunikációs központja közölte, hogy eddig rengeteg lakossági bejelentés érkezett kidőlt fákról, megrongált járművekről és áradásokról. A rendőrök más katasztrófavédelmi szolgálatokkal együtt vannak a terepen.

A Portfolio arról adott hírt, hogy drámai baleset történt Split kikötőjében, amikor egy Jadrolinija komp elszabadult a viharos időjárás miatt, és két másik hajónak ütközött, amelyek közül az egyik elsüllyedt – jelentette a Croatia Week.

A Split kikötői hatóság igazgatója, Vice Mihanović megerősítette a portálnak, hogy a Petar Hektorović nevű komp egy nagy turistahajónak ütközött, amely az ütközés következtében elsüllyedt.

Az incidens reggel 9 óra körül történt, amikor heves vihar csapott le Splitre és környékére, amely zuhogó esővel, jégesővel és erős széllökésekkel járt.

A szemtanúk szerint az események percek alatt játszódtak le. Egy közeli irodai dolgozó arról számolt be, hogy hangos csattanást hallott, mielőtt meglátta a károkat.

Az ütközés súlyossága ellenére egyelőre nincsenek jelentések súlyos sérülésekről. A spliti kikötő továbbra is a vihar következményeivel küzd, amely megzavarta mind a közúti, mind a tengeri közlekedést.

A helyszínen mentőszolgálatok dolgoznak, és a hatóságok várhatóan vizsgálatot indítanak az eset kapcsán. A Petar Hektorović a Jadrolinija egyik ismert kompja, amely több part menti útvonalon közlekedik. A kompban és a katamaránban keletkezett károk mértéke egyelőre nem teljesen ismert.

Hetvenkét órával a venezuelai földrengés után szombaton folytatódott a túlélők felkutatása, a legfrissebb hivatalos adatok szerint a természeti katasztrófának 1430 halottja van, és több mint 50 ezer az eltűntek száma. Egy 11 éves fiút élve mentettek ki a romok alól Caraballedában, Venezuela északi részén, három nappal...
2026. JÚNIUS 28.
[ 12:26 ]
Újabb légicsapást intézett iráni célpontok ellen az amerikai hadsereg szombaton, válaszul egy, a Hormuzi-szoros térségében közlekedő kereskedelmi hajót ért támadásra. Az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (CENTCOM) bejelentése szerint a célpontok között voltak az iráni felderítő infrastruktúra elemei,...
2026. JÚNIUS 28.
[ 8:40 ]
A pusztító venezuelai földrengések után eltűntek száma meghaladta az 55 ezret – közölték ma az eltűnt személyek nyilvántartására létrehozott internetes oldalon. A Sky News beszámolója szerint a honlap lehetővé teszi, hogy az emberek megosszák hozzátartozóik adatait és utolsó ismert tartózkodási helyét, abban a...
2026. JÚNIUS 27.
[ 17:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó