Világ
Halálos erdőtűz pusztít Spanyolországban, több ezer embert kellett kimenekíteni
Betűméret:             

Háromra nőtt a Spanyolországban pusztító erdőtüzek halálos áldozatainak száma a hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint. Az országban több erdőtüzet még mindig nem sikerült ellenőrzés alá vonni, Pedro Sánchez miniszterelnök a helyzetet súlyosnak minősítette. A térségben a kánikula már 12 napja tart, a hőmérő kedden több helyen 45 Celsius-fokot mutatott, és a hőmérséklet az éjszakai órákban sem megy 25 Celsius-fok alá.

Nicanor San Vélez, Kasztília és León prefektusa az X-en azt közölte, az újabb haláleset Valdería térségében történt. Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter a Cadena Ser rádiónak szerda este adott interjújában elmondta, Madrid hivatalosan is az Európai Unió segítségét kérte a lángok megfékezésére, valamint két tűzoltó-repülőgépre jelentett be igényt. Mint mondta, egyelőre nincs sürgősen szükség a két gépre, ám hozzátette, nagyon fontos, hogy „kéznél legyenek”, amennyiben a helyzet tovább romlik, írja az Index.

A tárcavezető azt közölte, 11, a négyes fokozatú skálán kettes erősségű erdőtűzről tudnak, hozzátéve, hogy a helyzet a Kasztília és Leónban található Zamorában a legrosszabb, ahol nagy területen pusztítanak a lángok.

Az országban több erdőtüzet még mindig nem sikerült ellenőrzés alá vonni, Pedro Sánchez miniszterelnök a helyzetet súlyosnak minősítette.

A térségben a kánikula már 12 napja tart, a hőmérő kedden több helyen 45 Celsius-fokot mutatott, és a hőmérséklet az éjszakai órákban sem megy 25 Celsius-fok alá, a meteorológiai szolgálat (AEMET) pedig azt közölte, hétfőig nem várható enyhülés.

A tüzek miatt az ország déli részén már több mint kétezer embert evakuáltak.

A spanyol rendőrség Zamora tartományban elfogott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy gyújtogatott egy illegális szemétlerakónak használt földterületen. A hőségben a tűz gyorsan terjedt 4000 hektár területet felperzselve. A tűzvészben öten megsérültek. A hatóságok közölték, hogy elfogtak egy másik férfit is, akit azzal vádolnak, hogy augusztus elején Malaga tartományban hat helyen gyújtogatott.

A spanyol rendőrség szerint június 1-je óta tíz feltételezett gyújtogatót vettek őrizetbe, további 38 személy esetében még folyik a vizsgálat. A spanyol törvények szerint gyújtogatásért akár öt év börtönnel és súlyos pénzbírsággal is sújthatják az elkövetőket.

Írország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A következő hat hónapban a versenyképesség erősítése, a biztonság, az uniós költségvetés előkészítése és a bővítési politika lesznek a legfontosabb prioritások. Az ír kormány hangsúlyozta: a nyugat-balkáni bővítés továbbra is kiemelt cél...
2026. JÚLIUS 1.
[ 10:29 ]
Három helyen keletkezett tűz kedden délután Dalmáciában, miután a térségen jégesővel és villámlással kísért vihar vonult át - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap. Tűz van Čiovo szigetén, Orebić térségében és Kaštel Šućuracnál is. A legsúlyosabbnak egyelőre a Čiovón kialakult helyzet...
2026. JÚNIUS 30.
[ 21:32 ]
Fenntartotta a születési jogon járó állampolgárság intézményét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, és elutasította Donald Trump elnök jogkorlátozásra irányuló törekvését kedden. A bírói tanács szerint az alkotmány 14. kiegészítésének állampolgárságról szóló cikkelye világosan rendelkezik. "Az...
2026. JÚNIUS 30.
[ 19:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó