Világ
María Corina Machado kapta a Nobel-békedíjat
Betűméret:             

A 2025-ös Nobel-békedíjat María Corina Machado kapta.

A díjazott nevét Oslóban jelentette be Jørgen Watne Frydnes, a Norvég Nobel-bizottság elnöke. Elmondása szerint Machado a díjat Venezuelában végzett fáradhatatlan munkájáért kapta, amely a demokratikus jogok előmozdítására irányult, valamint a diktatúrából a demokráciába való igazságos és békés átmenet érdekében folytatott küzdelméért.

A békedíjat odaítélő Norvég Nobel-bizottság utolsó ülését hétfőn tartotta – közölte a Nobel Intézet a 2025-ös év díjazottjának kihirdetése előtt.

Ez azt is jelenti, hogy a díjazott nevét jóval az Izrael és a Hamász közötti megállapodás megszületése előtt kiválasztották, annak ellenére, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nyíltan áhítozik a Nobel-békedíjra, és azt állítja, hogy döntő szerepe volt több konfliktus megoldásában.

A Nobel-bizottság öt tagból áll, döntését általában napokkal vagy hetekkel a hivatalos bejelentés előtt meghozza, majd a kihirdetés előtt tart egy utolsó ülést, hogy pontosítsák a döntést.

Asle Sveen, a Nobel-bizottság történésze az AFP-nek úgy nyilatkozott: az Izrael és a Hamász közötti megállapodás „semmilyen hatással nincs” a 2025-ös díjazott kiválasztására, mivel a döntés már korábban megszületett.

Idén összesen 338 jelölt – magánszemélyek és szervezetek – szerepeltek a Nobel-békedíjra esélyesek között, köztük szerbiai egyetemisták is.

Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára – közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján. „Nem tudom megmondani a pontos dátumot és helyszínt, csak...
2026. JÚNIUS 10.
[ 21:39 ]
Jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélték Branimir Glavaš volt horvát tábornokot, egykori parlamenti képviselőt az 1991-ben Eszéken szerb civilek ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt – közölte szerdán a horvát sajtó a Felső Büntetőbíróság döntése alapján. A Felső Büntetőbíróság másodfokon...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:51 ]
Iráni célpontok ellen hajtott végre támadást az amerikai haderő kedden válaszul egy iráni drón által lelőtt amerikai katonai helikopter lezuhanására. A Középső Parancsnokság tájékoztatása szerint „önvédelmi csapásmérésről” van szó, amit a hadsereg főparancsnoka, azaz Donald Trump elnök rendelt el. „A...
2026. JÚNIUS 10.
[ 8:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó