Világ
Ukrán légierő: Éjszaka több mint 220 drónnal és rakétával támadott az orosz hadsereg, többen megsebesültek
Betűméret:             

Az orosz hadsereg két ballisztikus rakétával és 221 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban többen megsebesültek, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg - jelentették katonai és helyhatósági források.

Az előzetes adatok szerint a légvédelem 195 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 9 helyszínen mindkét Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta és 21 csapásmérő drón célba talált, 8 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Az éjszakai légitámadás következtében három civil - két nő és egy férfi - megsebesült a Zaporizzsjai járási Novomikolajivka településen, valamint több családi ház is megrongálódott - tette közzé Ivan Fedorov katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Ukrinform hírügynökség. Az ellenség irányított légibombákat vetett be - fűzte hozzá a megyevezető.

Június 11-én kora reggel orosz támadás érte a Szumi megyei Konotop város infrastruktúráját - jelentette Artem Szemenyihin polgármesterre hivatkozva az Ukrinform. A város egy részében szünetel a gáz- és az áramszolgáltatás, több lakóépület is megrongálódott. A polgármester felszólította a lakosságot, hogy a lehetőségekhez képest tartalékoljanak elegendő vizet, mivel a szolgáltatás csak szakaszosan biztosított.

Az ukrán hírügynökség Olekszandr Hanzsa Dnyipropetrovszk megyei katonai kormányzóra hivatkozva azt közölte, hogy 12-re nőtt a tegnap kora este Pavlohrad városát ért légicsapás sebesültjeinek száma. Korábban az Ukrinform a város önkormányzatának információi alapján beszámolt arról, hogy a frontvonaltól 50 km-re fekvő településen drón csapódott egy ötszintes épületbe, ezenkívül egy iparvállalatot is találat ért. (MTI)

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy "gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén elmondott beszédében. Úgy fogalmazott, "nagy döntést"...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 19:18 ]
Kína és az Európai Unió átfogó stratégiai partnerek, ezért nem vívhatnak kereskedelmi háborút egymással - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter német kollégájával, Johann Wadephullal folytatott hétfői telefonbeszélgetése során. A kínai külügyminisztérium keddi közlése szerint Vang Ji kiemelte, hogy Kína...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:41 ]
Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon. "Oroszország (…) számos dízelüzemét lebombázták, és legalábbis átmenetileg működésképtelenné váltak. Ezt az értelmetlen és véget nem érő háborút Ukrajnával...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 22:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó