Világ
Közzétették a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit
Betűméret:             

Közzétette a francia kormány pénteken a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit, és "sürgősségi intézkedéseket" ígért az év végéig a múzeum környékének biztosítása érdekében.

"Több mint húsz éve strukturálisan alábecsülték a behatolás és a lopás kockázatát" a Louvre-ban - mondta Rachida Dati kulturális miniszter a TF1 kereskedelmi tévécsatornán, közel két héttel a világ egyik leglátogatottabb múzeumában elkövetett látványos betörés után. "Nem mehet így tovább" - tette hozzá.

A tárcavezető elmondta, hogy megállapítását a rablás másnapján indított közigazgatási vizsgálat első eredményeire alapozza.

Az október 19-én, fényes nappal elkövetett rablás helyszínére a tettesek az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról egy ablakon keresztül jutottak be. Miután feszítővassal betörték az ablakot és két vitrint, amelyekben az ékszerek voltak, két robogóval távoztak, amelyeket bűntársaik vezettek.

A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert - közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit - vitték el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró.

A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott. A műkincseket a hatóságok közlése szerint még nem sikerült megtalálni.

A miniszter szerint a jelentés feltárta, hogy alábecsülték a lopás kockázatát a múzeumban, a "biztonsági berendezések pedig elavultak".

Azt viszont Rachida Dati megerősítette, hogy a belső biztonsági rendszerek a rablás napján működtek. A tárcavezető a múzeumon kívüli "jelentős biztonsági rés" kezelésére irányuló intézkedéseket helyezett kilátásba.

"A járművel történő behatolást megakadályozó eszközöket fogunk telepíteni" - jelentette be. Jelezte azt is, hogy az új eszközpark "az év vége előtt" üzembe helyezésre kerül.

A Louvre-nak a rablás óta jelentős nyomás alatt álló elnöke, Laurence des Cars korábban jelezte, hogy a múzeum külső biztonságának megerősítése már folyamatban van, és a 2023 végén javasolt, behatolásgátló berendezések közül az első telepítése elkezdődött, írja az MTI.

A rablással kapcsolatban eddig hét embert állítottak elő, közülük kettőt vádoltak meg és helyeztek előzetes letartóztatásba. Őket azzal gyanúsítják, hogy a négytagú kommandó tagjai voltak, amit a két férfi beismert.

A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek. "Ami...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 19:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó