Világ
A demokrata színekben induló Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé
Betűméret:             

A demokrata színekben induló szocialista-iszlamista jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé kedden – számolt be az MTI szerda hajnalban.

A 34 éves baloldali jelölt New York történetének egyik legfiatalabb polgármestere, egyben a nagyváros első muzulmán vallású polgármestere lehet.

Szerda hajnalra, a voksok szinte teljes összesítése alapján kiderült, hogy Zohran Mamdani a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg. A független Andrew Cuomo, New York korábbi demokrata kormányzója mintegy 41 százalékos eredményt ért el, míg Curtis Sliwa republikánus jelölt a szavazatok 7 százalékával végzett a harmadik helyen, írja a hirado.hu portál.

Donald Trump elnök hétfőn közösségi oldalán bejelentette, hogy Andrew Cuomo megválasztását támogatja, annak érdekében, hogy megakadályozzák Zohran Mamdani polgármesterré választását.

Az elnök korábban visszalépésre kérte Curtis Sliwa-t a republikánusok hivatalos jelöltjét, aki ennek nem tett eleget.

Az amerikai-ugandai kettős állampolgárságú Zohran Mamdani a demokrata párti előválasztáson is legyőzte már Cuomót, aki azt követően függetlenként indult el a polgármesteri pozícióért. Mamdani magát „demokratikus szocialista” irányvonalat képviselő politikusként jellemzi, választási kampányában többi között a vagyonosok megadóztatását, a lakbérek befagyasztását és ingyenes felszíni tömegközlekedést ígért.

Két másik választást is a demokraták nyertek; Trump szerint elsősorban azért, mert nem az ő neve volt a szavazólapon

New Jersey és Virginia államokban, ahol kormányzóválasztást tartottak, szintén a Demokrata Párt jelöltjei győztek.

New Jersey-ben a demokrata Mikie Sherrill meggyőző különbséggel győzte le a republikánus Jack Ciatarellit.

Virginia államban a Demokrata Párt jelöltje Abigail Spanberger szintén meggyőző fölénnyel aratott győzelmet a Republikánus Párt jelöltje, és jelenlegi kormányzó-helyettes Winsome Earle-Sears-szel szemben.

A választások eredményére Donald Trump elnök Truth Social közösségi oldalán a közvélemény-kutatók véleményére hivatkozva úgy reagált: „Az, hogy a Trump név nem szerepelt a szavazólapon, és a kormányzati leállás volt a két oka annak, hogy ma este a republikánusok elveszítették a választásokat”.

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján. A demokrata...
2026. NOVEMBER 4.
[ 7:37 ]
Súlyos politikai és alkotmányjogi válság alakult ki Lengyelországban, miután felfüggesztették tisztségéből Bogdan Święczkowskit, az alkotmánybíróság elnökét. Donald Tusk miniszterelnök kormánya és Karol Nawrocki köztársasági elnök egymást vádolja az alkotmányos rend megsértésével. A konfliktus nyomán tüntetések...
2026. NOVEMBER 4.
[ 1:00 ]
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére. Az első szavazóhelyiségek Vermont államban helyi idő szerint reggel 5 órakor (itteni...
2026. NOVEMBER 3.
[ 17:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó