Világ
Az izraeli hadsereg figyelmeztetések után légicsapásokat mért a Hezbollah dél-libanoni célpontjaira
Betűméret:             

Az izraeli hadsereg csütörtöki közlése szerint légicsapásokat mért a Hezbollah libanoni síita milícia feltételezett hadállásaira az arab ország Izraellel határos déli részén, miután figyelmeztette erre az ott élő lakosságot.

Izrael a légicsapásokkal a Hezbollah katonai egységeinek újjászerveződését próbálja megakadályozni Dél-Libanonban. A hadsereg egyebek között a szervezet fegyvereseit vette célba, akik Türosz (Szúr) térségében a "terrorista infrastruktúra" újjáépítésével foglalkoztak, majd három épületet is támadott falvakban.

A hadsereg figyelmeztetése, hogy támadása várható, pánikot keltett a lakosságban libanoni jelentések szerint.

"A saját biztonságuk érdekében haladéktalanul hagyják el ezeket és a szomszédos az épületeket, valamint távolodjanak is el tőlük legalább 500 méterre" - üzente a dél-libanoni lakosoknak Aviháj Edri szóvivő.

Az MTI híre szerint a hadsereg a figyelmeztetés után egy órával indította el a támadást, és ebben szintén libanoni források szerint egy ember meghalt, további három pedig megsebesült.

"A Hezbollah fegyveresei tevékenységükkel megsértették az Izrael és Libanon közötti megállapodásokat. A hadsereg folyamatosan azon dolgozik, hogy elhárítson minden olyan fenyegetést, amely Izrael területét éri" - közölte a katonai szóvivő.

A 2024 novemberében megkötött tűzszünet óta az izraeli evakuálási figyelmeztetések ritkának számítanak Libanonban. A legutóbbi ilyen figyelmeztetést szeptember 18-án adták ki, szintén dél-libanoni célpontok elleni támadások előtt.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó