Világ
Nyilvánosságra került Trump 28 pontos béketerve, Ukrajna 100 milliárd dollárt kapna az újjáépítésre
Betűméret:             

Korábban már lehetett tudni, hogy a Fehér Ház egy nagyszabású, a gázai rendezés tapasztalataira épülő béketervet készít elő, most azonban nyilvánosságra került a teljes, 28 pontból álló dokumentum, amelyet Donald Trump terjesztett elő az orosz–ukrán háború lezárására. A több nagy témakört átfogó javaslat többek között kitér Ukrajna hadseregének létszámára, az esetleges NATO- és EU-tagságára, a szankciók és a befagyasztott orosz vagyon sorsára, valamint arra is, milyen következményekkel járna, ha bármelyik fél újra támadást indítana a másik ellen. Az amerikai–orosz kapcsolatokat is érintő terv értelmében, amennyiben a háborúzó felek elfogadják az amerikai elnök javaslatát, Ukrajnának száz napon belül választásokat kellene tartania.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fehér Ház a héten egy nagyszabású béketerv nyilvánosságra hozatalát tervezte, amely véget vethet a három és fél éve tartó az orosz–ukrán háborúnak. A Politico washingtoni forrásokra hivatkozva azt is írta, a felek legkorábban már ezen a héten, legkésőbb november végéig megállapodhatnak a tervezetről. Az Axios kedden arról írt egy magas rangú orosz tisztviselőre hivatkozva, hogy titkos tárgyalások zajlanak Moszkva és Washington között egy lehetséges, a gázai rendezés tapasztalatain nyugvó 28 pontos tervezetről.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője arról számolt be, hogy az amerikai kormány az orosz-ukrán háborúban érintett mindkét féllel „csendben” egyeztetett az ukrajnai háború lezárásáról szóló új tervezetről. Ennek oka a WSJ cikke szerint az, hogy Donald Trump gyors békét szeretne Ukrajnában, ezért a béketervből – melyet az amerikai elnök munkatársai és orosz kapcsolatokkal rendelkező tanácsadók állították össze – kihagyta az európai vezetőket.

A The Telegraph által nyilvánosságra hozott béketerv 28 pontja több esetben részletes alpontokkal egészül ki.

A terv szerint Kijev nem támadhatja meg Oroszországot, és katonai erőt sem alkalmazhat az oroszok által elrabolt területek visszaszerzésére.

Ukrajnának nem lesz szabad NATO-csapatokat fogadnia, és külföldi vadászgépek is csak Lengyelországban állomásozhatnak.

A megállapodás bármely megsértése esetén Ukrajna elveszíti a még meghatározandó amerikai és európai biztonsági garanciákat. A terv emellett döntő katonai fellépést ígér Oroszországgal szemben, valamint a szankciók visszaállítását, ha ismét megtámadná Ukrajnát.

A békéért cserébe Oroszország megkapná a teljes Donbász-régiót és a Krímet, amelyeket de facto – az Egyesült Államok által is – elismernének. Oroszországot továbbá visszavezetnék a G7-be, így ismét G8 lenne.

Ami a gazdasági kérdéseket illeti, minden befagyasztott vagyont visszaadnának Oroszországnak, kivéve 100 milliárd dollárt, amelyet Ukrajna kapna háború sújtotta országának újjáépítésére. Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek 100 napon belül választásokat kellene tartania a tűzszünet után, míg Vlagyimir Putyin megígérné, hogy nem támad meg egyetlen NATO-országot sem.

A hivatalos, 28 pontból álló béketervet a hirado.hu is közölte.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó