Világ
Megrongálódott a bajkonuri űrkikötő a Szojuz MSZ-28 űrhajó startját követően
Betűméret:             

Az orosz Roszkoszmosz űrügynökség pénteken közölte, hogy előző nap a Szojuz MSZ-28 űrhajó startjánál megrongálódott a kazahsztáni bajkonuri űrkikötő.

Az űrhajó egy orosz-amerikai legénységet vitt a Nemzetközi Űrállomásra. „Több elem károsodását is észleltük” a kilövőállomáson – írta a Roszkoszmosz a közösségi médiában, miután megvizsgálták a létesítményt.

Az űrügynökség ugyanakkor közölte, hogy minden szükséges alkatrész rendelkezésre áll a javításhoz, és a kilövőállást „a lehető legrövidebb időn belül” helyreállítják.

A Szojuz MSZ-28 küldetés keretében két orosz, Szergej Kugy-Szvercsov és Szergej Mikajev, valamint az amerikai Christopher Williams, a NASA űrhajósa indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) Bajkonurból. A Roszkoszmosz tájékoztatása szerint az űrhajó a történteket követően sérülés nélkül dokkolt az ISS-en.

Az űrhajósok a tervek szerint 242 napot töltenek majd az űrben, és 2026 július végén térnek vissza. A nyolc hónapos misszió során több mint 40 tudományos kísérletet és két űrsétát terveznek. Az első űrséta célja egy olyan berendezés felszerelése lesz, amely a napkitörések előrejelzésére szolgál. A második űrséta során az űrhajósok karbantartják a Zarja (Pirkadat) orosz modult, és kicserélik az elhasználódott alkatrészeket. (MTI)

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Az Európai Bizottság teljes mértékben támogatja Montenegró célját, hogy 2026 végéig lezárja az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat – jelentette ki Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, a Montenegróval tartott csatlakozási konferenciát követően. A tanácskozáson további három...
2026. OKTÓBER 12.
[ 22:03 ]
Decembertől évente legfeljebb 350 ezer Kínában gyártott hibrid autót lehet behozni az Európai Unióba – erősítette meg az Európai Bizottság. Az intézkedés jelentősen visszafoghatja a kínai gyártók térnyerését az európai autópiacon: részesedésük a jelenlegi hat százalékról akár három százalékra is csökkenhet. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 16:46 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó