Világ
Független bizottságot állítanak fel a hongkongi tűz kivizsgálására
Betűméret:             

Hongkong vezetése kedden bejelentette, független bizottságot hoznak létre, hogy kivizsgálják a hét felhőkarcolóban múlt héten történt katasztrofális tűz körülményeit. A Reuters azt írja, bizottság feladata lesz a katasztrófát okozó felújítási munkák felügyelete is. Mindeközben a halálos áldozatok száma folyamatosan nő, de több embert még mindig eltűntként tartanak nyilván.

„Hogy elkerüljük a hasonló tragédiák megismétlődését, bírókból álló független bizottságot fogok felállítani, amely megvizsgálja a tűz okát, gyors terjedését és a kapcsolódó kérdéseket” – mondta keddi sajtótájékoztatóján John Lee, Hongkong vezetője.

Az elmúlt napok során már 151-re nőtt a halálos áldozatok száma. A rendőrség az üggyel kapcsolatos nyomozásban eddig 13 embert vett őrizetbe emberölés gyanújával, míg a helyi korrupcióellenes szerv 12 embert tartóztatott le. Az egyelőre nem világos, hogy van-e átfedés közöttük.

A hét leégett toronyból eddig öt átkutatásával végeztek: a lépcsőházakban és a tetőn találták meg azoknak a lakóknak a holttestét, akik menekülni próbáltak a lángok elől, de csapdába estek. Mintegy 30 embert még mindig eltűntként tartanak számon, a legsúlyosabban sérült toronyházak átkutatása pedig még hátravan, ez akár heteket is igénybe vehet. A hatóságok szerint a tűzben több mint 60 háziállat is elpusztult.

Miközben egyre többen követelnek átláthatóságot és elszámoltatást a tragédiával kapcsolatban, Peking és Hongkong hangsúlyozta, a katasztrófa politizálására tett kísérleteket szigorúan büntetni fogják. Bár múlt héten a pártok ideiglenesen felfüggesztették a kampánytevékenységüket, egyelőre úgy tűnik, megtartják a vasárnapra tervezett választásokat.

A komplexum tornyait körülvevő bambusz állványzatot borító, a tűzbiztonsági előírásoknak nem megfelelő minőségű védőháló hozzájárult a tűz gyors terjedéséhez – közölték a hatóságok hétfőn a CNN beszámolója szerint. Mindezt azután, hogy a hongkongi biztonságügyi miniszter pénteken arról beszélt, hogy a bambuszállványzatot borító háló a vizsgálatok alapján nem gyúlékony anyagból készült, és a tűz gyors terjedéséért az ablakokra rakott polisztirolhab táblák lehetnek a felelősek, amik magas hőmérsékleten lángra lobbannak és elégnek.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Az Európai Bizottság teljes mértékben támogatja Montenegró célját, hogy 2026 végéig lezárja az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat – jelentette ki Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, a Montenegróval tartott csatlakozási konferenciát követően. A tanácskozáson további három...
2026. OKTÓBER 12.
[ 22:03 ]
Decembertől évente legfeljebb 350 ezer Kínában gyártott hibrid autót lehet behozni az Európai Unióba – erősítette meg az Európai Bizottság. Az intézkedés jelentősen visszafoghatja a kínai gyártók térnyerését az európai autópiacon: részesedésük a jelenlegi hat százalékról akár három százalékra is csökkenhet. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 16:46 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó