Világ
A Hamász megerősítette több vezetőjének megölését
Betűméret:             

Elismerte az iszlamista Hamász, hogy egy augusztusi izraeli légicsapásban meghalt a terrorszervezet katonai szárnyának szóvivője, Abu Obeida, valamint több más vezető halálát is igazolta.

A Hamász csak most ismerte el Abu Obeida mellett Mohamed Szinvár, a szervezet korábbi vezetője, Jahja Szinvár testvérének likvidálását is. Rajtuk kívül Mohamed Szabáne, a rafahi erők parancsnoka, Raád Száed, a szervezet második embere, valamint Abu Omár asz-Szúri, polgári nevén Hakem al-Isza, a 2023. október 7-i terrortámadás egyik megtervezője és a Hamász egyik alapítója is életét vesztette.

A hétfőn bemutatott több mint húszperces videóban megnevezték az Izz ad-Din al-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnyának új szóvivőjét, akit szintén Abu Obeidának hívnak. A Hamász korábbi, azonos nevű szóvivője közel húsz éven át közölte a terrorszervezet üzeneteit.

Az augusztusban megölt Abu Obeida valódi neve Hudzajfa Szamir Abdalláh al-Kahlút volt. Már a háború előtt, majd annak idején is gyakran szerepelt különböző televíziókban és előre rögzített nyilatkozatokban, sajátos, vörös kefiájába burkolózva. Már 2002-ben feltűnt a médiában a Hamász katonai szárnyának egyik vezető aktivistájaként, részt vett a szervezet sajtótájékoztatóin, de soha nem mutatta meg az arcát.

2013-ban mesterdiplomát szerzett az Iszlám Egyetemen, a vallási karon, A Szentföld a judaizmus, a kereszténység és az iszlám között című munkájával. Az Abu Obeida fedőnév feltehetően Abu Obeida ibn al-Dzsarráhra utal, aki az iszlám hagyomány szerint Omár ibn al-Hattáb kalifa hadseregének parancsnoka volt Mohamed próféta halála után.

Hétfőn a nagy erejű esőzések miatt beomlott egy földszakasz mintegy nyolcszáz méterre a gázai határtól az övezet északi részén, az ütközőzónában, amelynek a tervek szerint izraeli ellenőrzés alatt marad. A földomlás következtében az izraeli hadsereg egy eddig nem ismert, jelentős alagutat fedezett fel, amelynek ellenőrzését megkezdték. A járat a Kiszufim nevű kibuccal párhuzamosan halad, írja az MTI.

Ezen a területen az utóbbi napokban különösen jelentős mennyiségű, másfél-kétszeres csapadék esett az adott időszak szokásos átlagához képest.

A harci érintkezés vonala közelében élő embereket segítő humanitárius missziók rendszeres folytatásáról állapodott meg Jana Lantratova orosz és Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Erről az orosz ombudsman számolt be vasárnap a Max-csatornáján. Lantratova, az orosz ellenőrzés alá vont Herszon megyei Oleski városban...
2026. NOVEMBER 1.
[ 11:12 ]
Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyíltak meg, és este 8 órakor zárnak. A...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:17 ]
Németország 34 városában vonultak utcára szombaton a fiatalok, hogy nagyobb beleszólást követeljenek a politikai döntésekbe, és felhívják a figyelmet a jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanságokra. A demonstrációk többnyire békésen kezdődtek, Hamburgban azonban összecsapásokra került sor, a rendőrség pedig paprikaspray-t...
2026. OKTÓBER 31.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó