Világ
Az ukrán elnök a katonai hírszerzés főnökét kérte fel hivatala vezetésére
Betűméret:             

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kirilo Budanovot, a katonai hírszerzés vezetőjét kérte fel az elnöki iroda vezetésére. Erről az államfő tájékoztatott pénteken a Telegramon.

„Találkoztam Kirilo Budanovval, és felajánlottam neki, hogy vezesse az ukrán elnöki irodát. Most Ukrajnának nagyobb figyelmet kell fordítania a biztonsági kérdésekre, a védelmi erők fejlesztésére és Ukrajna biztonságának szavatolására, valamint a diplomáciai tárgyalási folyamatra, és az elnöki iroda elsősorban ezeknek az állami feladatoknak a végrehajtását fogja szolgálni” – írta Zelenszkij.

Az elnök kiemelte, hogy Budanov különleges tapasztalattal rendelkezik ezeken a területeken, és elegendő erővel bír a kívánt eredmények eléréséhez.

„Utasítottam az új elnöki irodavezetőt, hogy az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárával, más vezetőkkel és intézményekkel együtt frissítse, majd terjessze elő jóváhagyásra az ország védelmi és fejlődési stratégiájának alapelveit, valamint a további lépéseket” – tette hozzá az államfő.

Budanov a Telegramon megerősítette, hogy elfogadta a megbízást.

„Továbbra is Ukrajnát szolgálom. Úgy tekintek az elnöki irodavezetői pozícióra, mint az ország iránti felelősség újabb határvonalára. Számomra megtiszteltetés és felelősség, hogy Ukrajna történelmi időszakában az elsődleges fontosságú stratégiai biztonsági kérdésekre összpontosíthatok. Köszönöm a bizalmat!” – írta, hozzátéve: „továbbra is a magunk dolgát kell tennünk: csapást mérni az ellenségre, megvédeni Ukrajnát és azon dolgozni, hogy igazságos békét érjünk el”.

Az elnöki iroda eddigi vezetője Andrij Jermak volt, akit Zelenszkij 2025. november 28-án mentett fel hivatalából. Jermak azután nyújtotta be lemondását, hogy a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) nyomozói házkutatást tartottak nála az energetikai szektorban feltárt – nagy visszhangot kiváltó – korrupciós üggyel összefüggésben. Noha nem gyanúsították meg bűncselekmény elkövetésével Jermakot, Zelenszkij azzal indokolta a menesztését, hogy Ukrajna védelme az első, és erről nem szabad személyi kérdéseknek elterelniük a figyelmet.

Budanov 2020 augusztusa óta vezette a védelmi minisztérium hírszerzési részlegét.

Súlyos politikai és alkotmányjogi válság alakult ki Lengyelországban, miután felfüggesztették tisztségéből Bogdan Święczkowskit, az alkotmánybíróság elnökét. Donald Tusk miniszterelnök kormánya és Karol Nawrocki köztársasági elnök egymást vádolja az alkotmányos rend megsértésével. A konfliktus nyomán tüntetések...
2026. NOVEMBER 4.
[ 1:00 ]
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére. Az első szavazóhelyiségek Vermont államban helyi idő szerint reggel 5 órakor (itteni...
2026. NOVEMBER 3.
[ 17:18 ]
A hetvenet is meghaladta a hétfő éjszaka egy kórházat ért orosz légicsapás sebesültjeinek száma a kelet-ukrajnai Harkivban, Dnyipróban pedig 15 civil sebesült meg, közülük hárman súlyosan, miközben lakóházak, infrastrukturális és energetikai létesítmények rongálódtak meg a támadások következtében - jelentették be az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó