Világ
Maduro ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon
Betűméret:             

A hatalmától megfosztott venezuelai elnök, Nicolás Maduro valamennyi ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon.

„Ártatlan vagyok. Nem vagyok bűnös. Tisztességes ember vagyok” – mondta Maduro a bíróságon Alvin Hellerstein szövetségi bírónak hétfő délután.

A helyszíni tudósítások szerint Maduro a teremben elmondta, hogy el fogja olvasni a 25 oldalas vádirat teljes szövegét, de a dokumentumot még nem látta, és eddig csak részben egyeztetett róla ügyvédeivel, írja a 24.hu.

Maduro ellen még 2020-ban emeltek vádat New Yorkban: ezzel kapcsolatban Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban azt hangsúlyozta, hogy amikor szombaton a feleségével együtt az amerikaiak elrabolták hazájából az elnököt, az a törvény betartatását („law enforcement”) célzó akció volt.

Az elnökkel szemben a Guardian tudósítása szerint, négy vádpontot fogalmaztak meg: narkó-terrorista összeesküvéssel, kokainimportra irányuló összeesküvéssel, gépfegyverek és robbanóeszközök birtoklásával, valamint ezek birtoklására irányuló összeesküvéssel vádolják. A vádirat szerint Nicolás Maduro és más venezuelai vezetők több mint 25 éven át visszaéltek a közbizalmi pozícióikkal, és azzal, hogy tonnaszámra csempésztek kokaint az Egyesült Államokba, illegitimmé vált a hatalmuk.

A dokumentum szerint Maduro és szövetségesei „rendészeti védelmet és logisztikai támogatást nyújtottak” jelentős kábítószer-csempész szervezeteknek, például a Sinaloa-kartellnek és a Tren de Aragua nevű bűnszervezetnek.

Az elnök felesége, Cilia Flores , akit szintén kábítószer-kereskedelemmel vádolnak, férjéhez hasonlóan ártatlannak vallotta magát. „Teljesen ártatlan vagyok” – mondta hétfőn a bíróságon.

Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter szerdán. Az Agerpres hírügynökség által idézett...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 15:14 ]
Egymillió háztartásban okozott áramkimaradást az Egyesült Államok középnyugati államait sújtó viharos időjárás kedden. A hivatalos összesítések szerint helyi idő szerint kedden este Indiana államban 368 ezer, Ohio-ban pedig 302 ezer helyen nem volt áram. Illinois és Indiana állam több térségében megszólaltak a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:16 ]
Már több mint olyan 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz, akit az orosz szakszolgálatok megpróbáltak terrortámadások végrehajtására beszervezni - közölte Andrij Nyebitov, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese, a bűnügyi rendőrség vezetője kedden. A hatóságok emiatt az országos rendőrség honlapján tettek...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó