Világ
Brit miniszterelnök: Nem helyénvaló NATO-szövetségeseket vámokkal fenyegetni Grönland ügyében
Betűméret:             

Keir Starmer brit kormányfő vasárnap közölte Donald Trump amerikai elnökkel, hogy nem helyénvaló, ha az Egyesült Államok vámokkal fenyegeti saját NATO-szövetségeseit a Grönland feletti szuverenitásról folyó vitában.

A Downing Street vasárnap esti tájékoztatása szerint a munkáspárti brit miniszterelnök a nap folyamán telefonon egyeztetett Mette Frederiksen dán kormányfővel, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Mark Rutte NATO-főtitkárral, majd telefonbeszélgetést tartott Donald Trumppal.

A londoni miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint Starmer mindegyik partnerének megerősítette Grönlanddal kapcsolatos álláspontját, és közölte, hogy az Északi-sarkvidék biztonságának fenntartása az összes NATO-szövetséges elsődleges fontosságú feladata az euroatlanti érdekek védelme érdekében.

A brit kormányfő ugyancsak közölte tárgyalópartnereivel, köztük az amerikai elnökkel, hogy rossz cselekedet vámokkal sújtani szövetséges országokat azért, mert kiállnak a NATO kollektív biztoságának megőrzéséért, írja az MTI.

Keir Starmer állásfoglalásának közvetlen előzményeként Donald Trump a Truth Social nevű közösségi portálon bejelentette, hogy nyolc európai szövetséges országgal - Dánia mellett Nagy-Britanniával, Norvégiával, Svédországgal, Finnországgal, Franciaországgal, Németországgal és Hollandiával - szemben február 1-től 10 százalékos általános importvámot vezet be, miután ezek az országok a Grönland hovatartozásáról folyó vitában Dánia mögött sorakoztak fel.

Az amerikai elnök közölte azt is, hogy a vámok júniustól 25 százalékra emelkednek.

Trump szerint ezek a vámtételek mindaddig érvényben maradnak, amíg nem jön létre egyezség arról, hogy az Egyesült Államok "teljeséggel és maradéktalanul megvásárolhatja" az autonóm területként Dániához tartozó Grönlandot.

Keir Starmer az utóbbi napokban többször is hangot annak a véleményének, hogy kizárólag Dánia és a grönlandi lakosság dönthet Grönland jövőjéről.

A brit miniszterelnök a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva a minap határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a dán kormányhoz hasonlóan ő is azt üzeni-e Trumpnak, hogy "el a kezekkel Grönlandtól".

Nem sokkal később, a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva Starmer kijelentette azt is, hogy egyetért Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel, aki az elmúlt napokban többször leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga Grönland annektálására.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok egyezségre jutott Iránnal a háború lezárásáról. Teherán szerint azonban a hírek spekulatívak, és a washingtoni követelések miatt még semmi sincs lezárva. A közeledés hírére a világpiacon azonnal zuhanni kezdett a nyersolaj ára. Donald Trump az Ovális...
2026. JÚNIUS 12.
[ 8:05 ]
Egy ember meghalt, kilencen pedig megsérültek csütörtökön a horvátországi Lika térségében, miután egy bolgár rendszámú személyautó lesodródott az útról – közölte a horvát rendőrség. A hatóságok gyanúja szerint a jármű illegális határátlépőket szállított. A baleset 14 óra után történt Udbina...
2026. JÚNIUS 11.
[ 22:25 ]
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső schengeni határellenőrzés megszüntetéséről – közölte a szlovén belügyi és közigazgatási minisztérium. Szlovénia 2023 októbere óta tart fenn ellenőrzést a horvát és a magyar határon, az...
2026. JÚNIUS 11.
[ 18:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó