Világ
Donald Trump szerint az ENSZ-nek van létjogosultsága, de a béketanács akár a helyébe léphet
Betűméret:             

Donald Trump amerikai elnök szerint az ENSZ-nek van létjogosultsága, de nem él a benne rejlő lehetőséggel, ezért a béketanács akár a helyébe is léphet.

Az elnök kedden, hivatalba lépésének első évfordulóján a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján adminisztrációjának eredményeit értékelte és válaszolt kérdésekre.

"Bárcsak ne lenne szükségünk a béketanácsra" – fogalmazott és kijelentette, hogy az ENSZ egyetlen olyan konfliktus rendezésében sem volt segítségére, amelyet az Egyesült Államok elnökeként az elmúlt egy évben rendezéshez segített.

Kérdésre válaszolva az elnök hangsúlyozta, hogy "nagy rajongója" az ENSZ-ben rejlő lehetőségnek, amivel az azonban soha nem élt, majd hozzátette, hogy az ENSZ-t "hagyni kell" tovább működni, pontosan a benne rejlő óriási potenciál miatt.

Donald Trump megismételte, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van a Grönland feletti ellenőrzésre. Arra a kérdésre, hogy milyen eszközzel akarja elérni célját, hogy Grönland az Egyesült Államok területévé váljon, annyit mondott, hogy "majd kiderül". Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy véleménye szerint olyan megoldás születik majd, amellyel a NATO és az Egyesült Államok is elégedett lesz.

Az amerikai elnök a sajtótájékoztató végén elmondta, hogy az eseményt követően telefonon beszél Recep Tayyip Erdogan török államfővel. A tervezett egyeztetés témáját nem közölte.

Donald Trump washingtoni idő szerint este Svájcba utazott a davosi világgazdasági fórumra, ahol szerdán szólal fel, írja az MTI.

Több ezer ember vett részt kedd este Banja Lukában, a boszniai Szerb Köztársaság fővárosában a háborús bűnökért és népirtásért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ratko Mladić tiszteletére rendezett megemlékezésen, ugyanakkor az egykori boszniai szerb katonai vezető múlt csütörtöki halála óta feljelentések...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 9:29 ]
Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök háromoldalú találkozót tart a novemberi kínai APEC-csúcstalálkozó alkalmával – közölte hétfőn Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója. Usakov szerint Hszi Csin-ping házigazdaként jelezte, hogy várhatóan Donald...
2026. SZEPTEMBER 1.
[ 21:33 ]
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán a lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak - jelentette be az uniós politikus. Ursula von der...
2026. SZEPTEMBER 1.
[ 20:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó