Világ
Az elmúlt éjjel közel 30 rakétát és 400 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg
Betűméret:             

Az orosz hadsereg összesen 29 különböző típusú rakétával és 396 drónnal támadott ukrajnai energetikai és infrastrukturális létesítményeket keddre virradóra, és bár több mint 90 százalékukat megsemmisítette az ukrán légvédelem, a támadásnak halálos áldozata és sebesültjei is vannak, lakóházak és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Az előzetes adatok szerint a légvédelem 25 rakétát és 367 drónt hatástalanított. A légierő parancsnokságának Telegram-csatornáján közölt jelentés szerint 13 helyszínen 18 drón és 4 ballisztikus rakéta célba talált, 8 esetben pedig a támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat. A hivatalos közlemény kiadáskor még tartott a légitámadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Odesszában az eddigi adatok szerint három civil sebesült meg az éjszakai orosz légitámadásban, egyikük állapota súlyos - közölte Szerhij Liszak, a városi katonai közigazgatás vezetőjének Telegram-bejegyzése nyomán az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Liszak arról is beszámolt, hogy az éjszaka folyamán hat alkalommal hirdettek légiriadót a fekete-tengeri nagyvárosban.

A támadás következtében infrastrukturális létesítmények és civil épületek rongálódtak meg, az egyik városkerületben egy lakóház felső emeletein tűz keletkezett, egy másik helyszínen egy üzlethelyiségben és egy autószervizben keletkeztek károk - fűzte hozzá a városvezető.

Hosszú időbe fog telni, amíg helyreállítják a kedd éjszakai orosz támadás okozta károkat Odessza energetikai infrastruktúrájában - tette közzé a Telegramon Ukrajna legnagyobb magánkézben lévő energetikai vállalata, a DTEK Csoport sajtószolgálata. A becsapódások helyszínén jelenleg a törmelék eltakarítását végzik. "Mindent megteszünk a támadás következményeinek mielőbbi felszámolása érdekében. A legfontosabb feladat a létfontosságú infrastruktúra áramellátásának helyreállítása" - áll a közleményben, amelyet az MTI idéz.

A Szumi megyei Kijkivka községben egy civil meghalt, hat ember, köztük két gyerek pedig megsebesült egy orosz dróntámadásban - jelentette kedd reggel Oleg Hrihorov katonai kormányzó a Telegramon. A megyevezető azt is közölte, hogy a hétfői nap folyamán a légiriadó több mint 22 órán át tartott Szumi megyében, az orosz csapatok 14 település ellen 20 esetben intéztek támadást, lakóházak, infrastrukturális létesítmények és gazdasági épületek rongálódtak, illetve semmisültek meg.

Százerek vonultak ismét utcára a francia nagyvárosokban csütörtökön a szakszervezetek felhívására a vásárlóerő és a bérek emelését követelve. A felhíváshoz csatlakoztak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt több mint egy hónapja tiltakozó diákok, valamint az egykori sárgamellényesek, a közalkalmazottak, a...
2026. NOVEMBER 5.
[ 16:35 ]
Hubert Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, a beszámolók arról szólnak, hogy szerdán lemondott egy nyilvános szereplést egészségügyi okokra hivatkozva. Holtan találtak rá Hubert Aiwangerre Bajorország miniszterelnök-helyettesére szerdán egy berlini szállodai szobában. A hírről a DW.com számolt be a...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:33 ]
Az orosz megszállók támadást intéztek a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye két települése, Vilnyanszk és Bilenyke ellen; a támadásokban három ember életét vesztette, egy pedig megsebesült - közölte Mihajlo Szemikin, a régió kormányzója a Telegramon. "Sajnos Vilgyanszkban egy 52 éves nő és egy 63 éves férfi...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó