Világ
Kórházhajót küld Grönlandra Donald Trump
Betűméret:             

Kórházhajót küld Grönlandra Donald Trump, Jeff Landryvel, Louisiana kormányzójával együttműködésben - jelentette be az amerikai elnök a Reuters szerint, nem sokkal azelőtt, hogy vacsorát tartott a Fehér Házban a republikánus kormányzóknak, ahol Jeff Landry mellett ülve beszélgetett.

„Louisiana fantasztikus kormányzójával, Jeff Landryvel együttműködve egy nagyszerű kórházhajót küldünk Grönlandra, hogy gondoskodjunk a sok beteg emberről, akikről ott nem gondoskodnak. Úton van!!!” - írta Trump saját közösségi oldalán, a Truth Socialön közzétett bejegyzésében, de hogy pontosan mire alapozza, hogy nem gondoskodnak a betegekről Grönlandon, az nem derült ki. Arra pedig sem a Fehér Ház, sem Landry irodája nem reagált a Reuters megkeresésére, hogy Dánia vagy Grönland kérte-e a hajót, illetve, hogy mely betegeknek van szükségük segítségre. Az amerikai védelmi minisztérium sem kívánt nyilatkozni a témában, írja a Népszava.

A dán Közös Sarkvidéki Parancsnokság néhány órával Trump bejegyzése előtt jelentette be, hogy evakuálták egy Grönland közelében tartózkodó amerikai tengeralattjáró legénységének egyik tagját, mert orvosi ellátásra volt szüksége. Hogy az amerikai elnök posztját ez motiválta-e, és hogy az egészhez mi köze Louisiana kormányzójának, nem tudni, már csak azért sem, mert az amerikai haditengerészetnek két kórházhajója, a Mercy és a Comfort sem Louisianában tartózkodik.

Az amerikai haditengerészet két nagy kórházhajót üzemeltet, mindkettő mintegy ezer ággyal, köztük 80 intenzív osztályos ággyal van felszerelve. Ezeket a hajókat korábban természeti katasztrófák után vetették be (földrengések, hurrikánok), és a Covid-19-járvány csúcspontján ideiglenesen az amerikai kikötőkben szolgáltak. Grönland, melynek lakossága 57 ezer fő, nem számolt be kórházhajó bevetését szükségessé tevő egészségügyi vészhelyzetről, írja a 24.hu.

Mint ismert, az amerikai elnök hosszú ideje Grönland elfoglalásáról fantáziál, és eleinte ennek katonai érvényesítését sem zárta ki, de hosszas tiltakozások után - és miután kiderült, hogy az amerikai lakosság jelentős része sem támogatna egy ilyen akciót - végül a davosi Világgazdasági Fórumon arról beszélt, hogy katonai erőt nem fog alkalmazni az ügyben.

Az orosz erők irányított légibombákkal csapást mértek hétfőn a Zaporizzsja megyei Komisuvaha település egyik iskolaépületére, ahol humanitárius segélyt osztottak; az eddigi információk szerint 24 ember vesztette életét, köztük négy rendőr és két mentési szakember - közölte este a katasztrófavédelmi szolgálat az MTI...
2026. NOVEMBER 2.
[ 22:23 ]
Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa megállapodott orosz hivatali partnerével, Jana Lantratovával abban: az amerikai first ladyhez fordulnak azzal a kéréssel, hogy a Herszon megyei Oleskiben elvégzett humanitárius missziót terjesszék ki más településekre is, ahol súlyos a helyzet; erről az ukrán biztos számolt be...
2026. NOVEMBER 2.
[ 18:40 ]
Összesen 83 év szabadságvesztésre ítélte hétfőn, első fokon a bosznia-hercegovinai bíróság a boszniai szerb hadsereg hat egykori tagját 44 bosnyák civil 1992-ben történt meggyilkolása, valamint nők és gyermekek elűzése miatt. A kelet-boszniai Sokolac közelében fekvő Novoseoci faluban több mint három évtizeddel...
2026. NOVEMBER 2.
[ 17:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó