Világ
Donald Trump: Az Egyesült Államok nagyon jól áll a háború frontján
Betűméret:             

Az Egyesült Államok nagyon kedvező helyzetben van az iráni konfliktust tekintve – értékelte Donald Trump amerikai elnök az előző napok eseményeit szerdán.

Az elnök a washingtoni Fehér Házban az energiapolitikáról szervezett rendezvény elején úgy fogalmazott, hogy „nagyon jól állunk a háborús fronton”. Megerősítette, hogy Irán rakétarendszereit komoly veszteségek érték, és hangsúlyozta, hogy mind a kilőhető rakéták, mind a rakétaindító állások jó részét megsemmisítette az amerikai haderő.

Donald Trump a katona akció indokaira utalva kijelentette, hogy Irán évtizedeken keresztül jelentett fenyegetést az Egyesült Államok és Izrael számára.

„47 éven keresztül gyilkolták meg állampolgárainkat és embereket szerte a világból” – hangoztatta.

A Fehér Ház szerdán bejelentette azt is, hogy Donald Trump személyesen lesz jelen, amikor katonai tiszteletadás mellett az Egyesült Államokban fogadják a Kuvaitban iráni dróntámadás során életét vesztett hat amerikai katona holttestét, akikre hősként tekintenek hazájukban.

Karoline Leavitt, az elnöki hivatal szóvivője közölte, hogy az esemény a Delaware állambeli Dover légi támaszponton lesz, az időpontról a hadügyminisztérium egyelőre egyeztet. A szóvivő arról is beszámolt, hogy szerdai jelzések szerint Spanyolország beleegyezett, hogy együttműködjön az Egyesült Államokkal az iráni műveleteket illetően.

Karoline Leavitt úgy vélte, hogy Madridban „meghallották” Donald Trump kedden megfogalmazott figyelmeztetését, amelyben minden kereskedelmi kapcsolat megszakítását helyezte kilátásba Spanyolországgal, amiért a dél-európai ország kormánya megtagadta, hogy amerikai erők igénybe vehessenek spanyol katonai bázisokat az iráni műveletek támogatása érdekében.

A Fehér Ház szóvivője emlékeztetett arra, hogy az amerikai haderő „Hatalmas harag” névre keresztelt Irán elleni műveletének (Epic Fury Operation) négy alapvető célkitűzése van, amelyek közül az első az iráni rezsim rakétaállományának elpusztítása, valamint az ország rakétaiparának lerombolása.

Karoline Leavitt második célként Irán haditengerészetének megsemmisítését említette, amivel kapcsolatban megismételte az amerikai Központi Parancsnokság által közölt számokat, miszerint eddig több mint 20 hadihajót süllyesztettek el. „Jelenleg egyetlen iráni hajó sincs a Perzsa-öböl, a Hormuzi-szoros, és az Ománi-öböl vizein” – fogalmazott a szóvivő.

Az Egyesült Államok harmadik katonai célja, hogy Irán proxiszervezetei többé ne legyenek képesek destabilizálni a régiót, a szabad világot, és támadni az amerikai érdekeltségeket, míg a negyedik célkitűzés, hogy Irán soha ne jusson nukleáris fegyver birtokába – mondta el Karoline Leavitt.

Százerek vonultak ismét utcára a francia nagyvárosokban csütörtökön a szakszervezetek felhívására a vásárlóerő és a bérek emelését követelve. A felhíváshoz csatlakoztak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt több mint egy hónapja tiltakozó diákok, valamint az egykori sárgamellényesek, a közalkalmazottak, a...
2026. NOVEMBER 5.
[ 16:35 ]
Hubert Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, a beszámolók arról szólnak, hogy szerdán lemondott egy nyilvános szereplést egészségügyi okokra hivatkozva. Holtan találtak rá Hubert Aiwangerre Bajorország miniszterelnök-helyettesére szerdán egy berlini szállodai szobában. A hírről a DW.com számolt be a...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:33 ]
Az orosz megszállók támadást intéztek a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye két települése, Vilnyanszk és Bilenyke ellen; a támadásokban három ember életét vesztette, egy pedig megsebesült - közölte Mihajlo Szemikin, a régió kormányzója a Telegramon. "Sajnos Vilgyanszkban egy 52 éves nő és egy 63 éves férfi...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó