Világ
Izrael vasárnaptól fokozatosan megnyitja légterét az induló járatok számára is
Betűméret:             

Izrael vasárnaptól fokozatosan megnyitja légterét az induló járatok számára is – jelentette be csütörtökön Miri Regev közlekedési miniszter.

Izrael légtere az éjszaka folyamán fokozatosan újra megnyílt, mert ezt lehetővé tették a biztonsági körülmények, repülőterei fogadtak gépeket, és remélhetőleg vasárnaptól már induló járatok is lesznek – tette hozzá.

Az első 24 órában óránként egy repülőgép érkezik, de csak kisebbek, maximum kétszáz utassal. Ezután – ha minden rendben lesz – fokozatosan növeljük a forgalmat, és nagyobb gépek is érkezhetnek, vasárnaptól pedig indulhatnak – mondta a repülőtéri hatóság vezérigazgatója, Saron Kadmi.

A Ben Gurion repülőtér eleinte naponta nyolc-kilencezer utast tud majd fogadni a polgári védelmi parancsnokság külön engedélyével. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor tíz napon belül mindenki hazatérhet – mondta Kadmi, a háború miatt külföldön rekedt izraeliekre utalva.

Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásának megindításakor, szombat reggel lezárták Izrael légterét. Aznap egy nyolc óra hosszáig tartó művelettel mintegy hetven izraeli repülőgépet áttelepítettek közeli európai repülőterekre.

A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren szombat óta csak teherszállító gépek szálltak fel és le. Az izraeli teherszállító légitársaság, a Challenge Airlines arról számolt be, hogy kedden négy teherszállító járatot indítottak európai és amerikai célállomásokra, amelyek élelmiszert, mezőgazdasági termékeket, gyógyszereket, technológiai berendezéseket és pótalkatrészeket szállítottak.

Az orosz hadsereg szombatra virradóra három alkalommal támadta meg az ukrán Naftogaz állami energetikai vállalat egyik kőolaj- és földgázipari létesítményét Ukrajna középső részén. A támadások következtében robbanás történt, és nagy kiterjedésű tűz keletkezett. A berendezések megrongálódtak, személyi sérülés...
2026. NOVEMBER 7.
[ 19:00 ]
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint helyes döntés, hogy az európai országok képviselői nem vesznek részt a november 10-én Abu-Dzabiban kezdődő orosz–amerikai–ukrán tárgyalásokon. A szóvivő azzal indokolta álláspontját, hogy az európai országok egy csoportja éppen a béketárgyalások előestéjén kezd...
2026. NOVEMBER 7.
[ 18:34 ]
Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben - közölte a lengyel rendőrség. A sebesültek között rendőrök is vannak. A katonai öltözéket viselő támadót a rendőrök meglőtték, elfogták, és kórházba szállították. A rendőrség...
2026. NOVEMBER 7.
[ 18:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó