Világ
Több ezren vettek részt az idei élet menetén Auschwitzban
Betűméret:             

Több országból érkezett, csaknem hatezer zsidó fiatal és több száz lengyel kortársuk vett részt kedden a holokauszt emléknapjához fűződő auschwitzi élet menetén - közölték az egykori náci német láger helyén működő emlékhely honlapján.

A menet élén holokauszttúlélők mintegy 40 fős csoportja haladt, köztük a 98 éves Nate Leipciger, aki a sziléziai Chorzówban született, a második világháború során több lágerbe is elhurcolták, 1948-ban pedig Kanadába vándorolt ki.

A rendezvényen részt vett Joáv Kis izraeli oktatási miniszter és Tom Rose, az Egyesült Államok varsói nagykövete is. Megérkeztek továbbá a Hamász palesztin iszlamista szervezet korábbi túszai, valamint azok, akik az utóbbi időben túlélték az antiszemita jellegű támadásokat Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.

Az Élet Menete nevű szervezet elnöke, Shmuel Rosenman beszédében aláhúzta: a holokauszt "nemcsak történelem, hanem figyelmeztetés is". A világ "ismét nyugtalan, és az antiszemitizmus nem egy múltbeli dolog" - jelentette ki,

Az élet menete az 1988-ban kezdeményezett egyik nemzetközi oktatási program része. A külföldi küldöttségek 3 kilométeres utat tesznek meg a második világháborús halálmenetek egyik, az Auschwitz I. lágert és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábort összekötő útvonalon.

Az auschwitz-birkenaui táborkomplexumba deportáltak számát hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszik, emlékeztet az MTI, közülük 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük. A Magyarországról Auschwitzba hurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret. A haláltáborban meggyilkolt emberek száma legalább 1,1 millió.

A legfrissebb felmérés szerint a nagy-britanniai választókerületek hatalmas többségében az újbóli teljes jogú brit EU-tagságot támogatnák a legtöbben az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok lehetséges jövőbeni formái közül. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov által a Best for Britain nevű,...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 17:06 ]
Egy palesztin fegyveres agyonlőtt egy autójában ülő izraelit vasárnap Ciszjordánia középső részén, majd a megszállt terület északi részén az izraeli biztonsági erők agyonlőttek egy palesztint, aki el akart gázolni katonákat - jelentette a helyi média. Ezek az esetek a zsidók legszentebb ünnepének, a jom kipurnak, vagyis...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 16:40 ]
Az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Moszkvát, a légvédelem szombat óta több mint 1600 drónt lőtt le - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere vasárnap a Max-csatornáján. Szobjanyin szerint a pilóta nélküli repülőszerkezetek közül 450-et Moszkva közelében semmisítettek meg. Elismerte, hogy ennek...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó