Világ
Bombariadó van több montenegrói általános iskolában és a podgoricai repülőtéren
Betűméret:             

Bombariadó miatt szerda reggel több montenegrói iskolát kiürítettek, miközben a podgoricai repülőtéren is robbanószerkezetről érkezett bejelentés - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) rendőrségi tájékoztatás alapján.

A rendőrség megerősítette, hogy körlevél formájában fenyegető e-mail érkezett több oktatási intézményhez számos montenegrói településen.

A Vijesti.me hírportál információi szerint a kormány, a rendőrség, a Nemzetbiztonsági Ügynökség és több sajtótermék is megkapta az üzenetet, amelyben 24 iskola ellen helyeztek kilátásba támadást egy automata fegyverről készült fénykép kíséretében. A feladó azonban nem nevezte meg, hogy pontosan mely iskolákról van szó.

Ezzel egy időben a podgoricai repülőtéren is bombafenyegetés miatt indult vizsgálat. A bejelentés szerint egy, az Egyesült Királyságba, Londonba tartó járat egyik utasánál helyeztek el robbanószerkezetet.

A fenyegető e-mailt a montenegrói kormány, a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Ügynökség címére küldték ugyanarról a szolgáltatóról, ahonnan korábban az iskoláknak szóló bombariadók is érkeztek.

A levél szerint az érintett járatnak 9.30-kor kellett volna elindulnia Podgoricából, ugyanakkor a repülőtér hivatalos honlapján az szerepel, hogy a londoni járat indulását 10.30-ra tervezték, míg a Londonból érkező repülőgép landolását egy órával korábbra várták.

A rendőrség minden helyszínen ellenőrzést végez.

Az utóbbi néhány hétben a nyugat-balkáni országokban megnőtt a pokolgépes fenyegetések száma, eddig azonban mindegyik hamisnak bizonyult. (MTI)

Hubert Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, a beszámolók arról szólnak, hogy szerdán lemondott egy nyilvános szereplést egészségügyi okokra hivatkozva. Holtan találtak rá Hubert Aiwangerre Bajorország miniszterelnök-helyettesére szerdán egy berlini szállodai szobában. A hírről a DW.com számolt be a...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:33 ]
Az orosz megszállók támadást intéztek a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye két települése, Vilnyanszk és Bilenyke ellen; a támadásokban három ember életét vesztette, egy pedig megsebesült - közölte Mihajlo Szemikin, a régió kormányzója a Telegramon. "Sajnos Vilgyanszkban egy 52 éves nő és egy 63 éves férfi...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:02 ]
Kína továbbra is kész az együttműködésre az Egyesült Államokkal, és a kétoldalú kapcsolatok stabilitásának megőrzésére törekszik - jelentette ki szerdán Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője az amerikai félidős választások eredményeire reagálva. A pekingi külügyi tárca szóvivője hangsúlyozta, hogy...
2026. NOVEMBER 4.
[ 10:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó