Világ
Olasz diplomata lehet az új boszniai nemzetközi főképviselő
Betűméret:             

Antonio Zanardi Landi lehet az új boszniai nemzetközi főképviselő, a Klix.ba szarajevói hírportál értesülései szerint ugyanis az olasz diplomata jelölését Olaszország mellett az Egyesült Államok is támogatja.

A beszámoló szerint Landi már megkapta Róma és Washington támogatását, a végső döntést azonban az Európai Unió tagállamai - köztük Franciaország és Németország -, valamint Nagy-Britannia hozzák meg.

Az új főképviselő megválasztásáról az 1995-ös daytoni békeszerződés polgári rendelkezéseinek felügyeletére és végrehajtására létrehozott nemzetközi testület, a Békevégrehajtási Tanács (PIC) június 3-4-én tartandó ülésén dönthetnek.

A Klix.ba szerint amennyiben egyes uniós tagállamok vagy Nagy-Britannia más jelölt mellett áll ki, a választást elhalaszthatják, jóllehet korábban azt közölték, hogy a folyamatnak június első hetében le kell zárulnia.

Ez egyben a távozó főképviselő, Christian Schmidt mandátumának végét is jelentené. Schmidt május elején már benyújtotta lemondását. A Főképviselői Hivatal korábban közölte, hogy Schmidt az új tisztségviselő megválasztásáig Bosznia-Hercegovinában marad.

Korábban Tammy Bruce, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének helyettes úgy nyilatkozott, hosszú távon az a cél, hogy teljesen megszűnjön a nemzetközi főképviselői tisztség szükségessége, ehhez azonban olyan jelöltre van szükség, aki élvezi Bosznia-Hercegovina valamennyi népcsoportjának bizalmát, és támogatja egy szuverén, a döntéseit önállóan meghozó Bosznia-Hercegovina koncepcióját.

Antonio Zanardi Landi diplomáciai pályafutása során Olaszország szerbiai és oroszországi nagyköveteként is szolgált, emellett az olasz államfő tanácsadója volt.

Októberben Észak-Macedóniában rendezik meg a Brdo-Brioni-folyamat következő csúcstalálkozóját, amelyet eredetileg májusban, a horvátországi Brijuni-szigeteken tartottak volna meg - jelentette be hétfőn Ljubljanában a szlovén államfő. Nataša Pirc Musar azután beszélt erről, hogy a szlovén fővárosban fogadta Gordana...
2026. MÁJUS 18.
[ 16:30 ]
Befizették Andrij Jermaknak, az ukrán elnöki iroda volt vezetőjének szabadon bocsátásáért kiszabott 140 millió hrivnya óvadékot, a pénzmosással gyanúsított extisztségviselő ezt követően hétfőn elhagyhatta az előzetes fogdát - mondta el az Ukrinform hírügynökségnek Katerina Sipilova, a Legfelsőbb Korrupcióellenes...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:24 ]
A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg. Az egynapos sztrájk nem érinti a légiközlekedést. A vasúti...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó