Világ
Trump szerint „tökéletes” lett az orvosi vizsgálata
Betűméret:             

Donald Trump szerint mindent rendben találtak a Walter Reed katonai kórházban elvégzett, több mint háromórás orvosi vizsgálatán. A 80. születésnapjához közeledő amerikai elnök a Truth Socialön azt írta, „minden tökéletes eredményt mutatott”, miközben egészségi állapota továbbra is közfigyelem tárgya a kézfején látható véraláfutások és lábdagadása miatt.

Donald Trump amerikai elnök kedden több mint háromórás orvosi vizsgálaton vett részt a Washington közelében található Walter Reed katonai egészségügyi központban, majd a Truth Social felületén azt közölte, hogy mindent rendben találtak nála. „Most fejeztem be a féléves orvosi vizsgálatomat a Walter Reed Katonai Orvosi Központban. Minden tökéletes eredményt mutatott” – írta az elnök, aki köszönetet mondott az intézmény orvosainak és személyzetének is.

A részletes orvosi jelentés várhatóan a hét későbbi szakaszában jelenik meg, Trump azonban már a vizsgálat után igyekezett eloszlatni az egészségi állapotával kapcsolatos találgatásokat. A Reuters szerint az elnök nem közölt részleteket az eredményekről, csak annyit írt, hogy „tökéletes” egészségi állapotban van.

Trump egészsége az utóbbi időben ismét a figyelem középpontjába került, részben a kézfején látható véraláfutások, a bokadagadás és egy nyaki bőrirritáció miatt. A Fehér Ház orvosa, Sean Barbabella korábban a lábdagadást jóindulatú vénás eredetű problémával, a kézfejen látható foltokat pedig gyakori kézfogásokkal, illetve gyógyszerszedéssel magyarázta; a bőrpanaszra általánosan használt krémet írtak elő.

A New York Post beszámolója szerint Trump korábban azt mondta, napi 325 milligramm aszpirint szed, és ezzel hozta összefüggésbe a kézfején megjelenő véraláfutásokat. Az elnöknél krónikus vénás elégtelenséget is említettek, amely a lábdagadás hátterében állhat; Trump ugyan próbált kompressziós harisnyát viselni, de kényelmetlennek találta.

A vizsgálat azért is kapott nagy figyelmet, mert Trump júniusban tölti be a 80. életévét, és a legidősebben hivatalba lépett amerikai elnök. A Fehér Ház ugyanakkor következetesen azt hangsúlyozza, hogy az elnök fizikai és szellemi állapota kiváló, és korábban azt is közölték, hogy jó eredményt ért el kognitív szűrésen.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó