Világ
Apát és fiát mentették ki egy ház romjai alól Venezuelában
Betűméret:             

Két kisfiú után apát és fiát is sikerült élve kimenteni Venezuelában egy összedőlt épület romjai alól négy nappal a pusztító földrengés után, amely a legfrissebb adatok szerint már legkevesebb 1450 halálos áldozattal járt, és még tízezrek szerepelnek az eltűntek listáján, írja az MTI.

Az apára és fiára a partmenti La Guairában, egy ház romjai alatt találtak rá a mentőcsapatok. A helyszíni beszámolók szerint rögtönzött hordágyon emelték be őket a mentőautóba, mindketten maszkot viseltek.

A mentésen dolgozók ezt megelőzően 12 órán át vizsgálták az összedőlt épületet különleges kamerákkal, és rendkívüli óvatossággal mozgatták az instabil romokat, miközben igyekeztek megközelíteni a túlélőket. "Rendkívül gyengék, ahogy bárki az lenne, aki négy napot tölt a romok alatt csapdába esve, tehát most mindent megteszünk, hogy hidratáljuk őket, és már a kiemelésük alatt különféle gyógyszereket kapjanak, mivel a mentésük nagyon lassan folyik" – mondta el korábban a helyszínen dolgozó francia polgári védelem egy tagja.

A földrengések az ország La Guaira államában okozták a legsúlyosabb pusztítást. Több mint tucatnyi nemzetközi mentőcsapat is segít a mentésben, köztük a francia polgári védelem és az Egyesült Államokból érkezett Fairfax megyei városi kutató és mentőcsapat. Pénteken az amerikai csapatnak sikerült élve kimentenie egy anyát a kilenchónapos kisbabájával.

A hétvégén legkevesebb 33 embert mentettek ki romok alól, de még eltűntek tízezreit keresik, miközben az idő múlásával egyre kisebb a remény a további túlélők megtalálására.

A szakértők szerint a romok alatt rekedtek számára 72 óra után drámaian csökken a túlélés esélye.

Venezuela északi részét szerdán érte 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengés, amely rengeteg házat döntött össze, különösen nagy volt a pusztítás La Guaira településen, a Karib-tenger partján, a fővárostól, Caracastól mintegy 30 kilométerre.

Az ország ideiglenes elnöke, Delcy Rodríguez vasárnap bejelentette , hogy átmeneti táborokat állítanak fel azok számára, akik elvesztették otthonukat, és arra is ígéretet tett, hogy lakásépítési programot indítanak számukra.

Az ENSZ szombati becslése szerint az egymást követő két földrengés mintegy hétmillió embert érintett. Az okozott károkat mintegy hétmilliárd dollárra, azaz az ország bruttó hazai termékének (GDP) 6 százalékára becsülte az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).

Nagy kiterjedésű bozót- és erdőtűz ütött ki vasárnap késő este a horvátországi Vis szigetén, Komiža térségében. A lángok fenyőerdőt és bozótost emésztenek fel a Podhumlje felé vezető útnál, az oltásban több tucat szigeti és szárazföldről érkező tűzoltó vesz részt, a levegőből pedig kanaderek segítik a...
2026. JÚNIUS 29.
[ 10:06 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét - jelentette hétfő reggel az izraeli média. Az IDF közlése szerint vasárnap este a dél-libanoni Madzsdal Zún falunál feltárt föld alatti alagútrendszert semmisítették...
2026. JÚNIUS 29.
[ 9:53 ]
Kedden Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések - közölték amerikai tisztségviselők vasárnap. Az Axios értesülése szerint a katari közvetítéssel tervezett megbeszélés homlokterében a Hormuzi-szoros státusza szerepel majd. A washingtoni kormányzati illetékesek a...
2026. JÚNIUS 29.
[ 7:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó