Világ
Robert Fico: Ha megújul az egyeztetés a V4-en belül, a csoport ismét tiszteletet vívhat ki az EU-ban
Betűméret:             

Ha a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) kormányfői megújítják álláspontjaik egyeztetésének képességét, akkor az Európai Unió (EU) úgynevezett nagy játékosai is kénytelenek lesznek tiszteletben tartani ennek a több mint 60 millió lakost képviselő négy országnak a súlyát és erejét - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek adott, kedden közreadott interjújában.

Robert Fico úgy vélekedett, hogy az előző időszakban több próbálkozás is volt a visegrádi csoport megbontására az egyes tagországok miniszterelnökeinek álláspontjai közti különbségek célzott elmélyítése által.

"A kormányfők jelenlegi összetételét azonban olyan csoportnak érzékelem, amely meg akarja találni a közös hangot, és ilyen kommunikációt akar folytatni" - jelentette ki Robert Fico.

Elmondta: az az összhang, amelyet a júniusi magyarországi csúcstalálkozón tapasztalt, arról tanúskodott, hogy közös akarat van a V4-es csoport eredeti elgondolása jelentőségének megújítására.

"Mind a négyen megértettük: ha meg akarjuk újítani a V4-eket, nagyon visszafogottnak kell lennünk a kijelentéseinkben, és azzal kell foglalkoznunk, ami közös számunkra" - mondta Fico. Rámutatott: a szlovák V4-elnökség a közös érdekek mentén megjelenő témákra összpontosít majd, olyanokra, amelyeknél kilátás van az álláspontok közelítésére. Ezzel összefüggésben említést tett az uniós csúcstalálkozókat megelőző, álláspontokat egyeztető V4-es találkozókról is.

"Erre sor fog kerülni. Mindig olyan témákat választunk majd, amelyekben közelednek az álláspontjaink, és tárgyalni fogunk róluk már az uniós csúcstalálkozókat megelőzően, hogy a finisben közös álláspontot vázoljunk fel, amelyet ott előterjesztünk" - fejtette ki Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök annak a meggyőződésének is hangot adott, miszerint, ha a V4-es országok képesek lesznek ilyen módon egyeztetni álláspontjaikat, akkor nézeteik megkerülhetetlenné válnak olyan témákban is, mint például a kohéziós politika és a regionális különbségek felszámolása az unió új költségvetésében.

"Ha a költségvetés tervezete ellentétes lenne a mi elképzeléseinkkel, fennállna annak veszélye, hogy mind a négyen megvétózhatnánk, és ezért valakinek be kellene kopognia az ajtónkon, hogy beszélgessen velünk erről" - hangsúlyozta Robert Fico az MTI híre szerint. Hozzáfűzte: a csoport négytagú formátuma változatlan marad, ám az egyes találkozókra bővített részvétellel is sor kerülhetne. Kifejtette: az az elképzelése, hogy a következő találkozó a magas energiaárakra összpontosítson, ehhez pedig - mint fogalmazott - "Friedrich Merz német kancellár jelenlétére is szükség lesz".

Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa megállapodott orosz hivatali partnerével, Jana Lantratovával abban: az amerikai first ladyhez fordulnak azzal a kéréssel, hogy a Herszon megyei Oleskiben elvégzett humanitárius missziót terjesszék ki más településekre is, ahol súlyos a helyzet; erről az ukrán biztos számolt be...
2026. NOVEMBER 2.
[ 18:40 ]
Összesen 83 év szabadságvesztésre ítélte hétfőn, első fokon a bosznia-hercegovinai bíróság a boszniai szerb hadsereg hat egykori tagját 44 bosnyák civil 1992-ben történt meggyilkolása, valamint nők és gyermekek elűzése miatt. A kelet-boszniai Sokolac közelében fekvő Novoseoci faluban több mint három évtizeddel...
2026. NOVEMBER 2.
[ 17:59 ]
A montenegrói hatóságok feltartóztatták az ország egyik repülőterén a nemzetközi szankciós listákon szereplő Konsztantyin Ivanovics Sztrukov orosz milliárdost, amikor hétfőn el akarta hagyni az országot. Az intézkedés miatt késleltették a Belgrádba tartó repülőgép indulását - jelentette a Vijesti című montenegrói...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó