Világ
Irán elleni válaszcsapást indított az amerikai haderő katonáinak halálát követően
Betűméret:             

Válaszcsapást indított az amerikai haderő iráni célpontok ellen szombaton, miután Jordániában amerikai katonák vesztették életüket egy Iránból indított pénteki támadásban, írja az MTI.

A Középső Parancsnokság közösségi médiában megjelent közleménye szerint washingtoni idő szerint este 6 órakor indult az újabb művelet légicsapások formájában.

"A csapásmérés célja, hogy Iránt további támadóképességeitől fossza meg, amelyekkel fenyegeti a Hormuzi-szorosban zajló kereskedelmi hajózást, valamint cél, hogy keményen megbüntesse az Iszlám Forradalmi Gárda egységeit, amelyek amerikai katonák halálát okozó támadásokat indítottak Jordániában az előző éjszaka" – áll az amerikai haderő Közel-Keletért felelős irányítási törzsének közleményében.

Az újabb amerikai művelet azt jelenti, hogy már a nyolcadik egymást követő napon indult iráni célpontok ellen támadás.

A CENTCOM szombaton jelentette be, hogy két amerikai katona meghalt, egy eltűnt és többen megsebesültek Jordániában a pénteken végrehajtott iráni ballisztikus rakéta- és dróntámadás során, aminek célpontja egy támaszpont volt. Az amerikai-iráni konfliktus részeként legutóbb mmárciusban vesztették életüket amerikai katonák harci cselekményben.

Szombaton az amerikai külügyminisztérium körültekintésre szólította fel a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok és Irán között tovább éleződő konfliktus miatt.

A tárca figyelmeztető közleménye különösen a Közel-Keleten tartózkodó amerikaiakat intette óvatosságra.

"A Közel-Keleten megnövekedett feszültség miatt a biztonsági környezet továbbra is összetett, előre nem látható eszkalációt hordoz magában. A régióban tartózkodó amerikaiakat a további óvatosság szükségességére emlékeztetjük, és ösztönözzük, hogy figyeljék a legfrissebb fejleményekről szóló híradásokat" – olvasható a külügyminisztérium figyelmeztetésében, ami arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok külképviseletei világszerte célpontjává válhatnak Iránt támogató csoportoknak.

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét (DSA), mert a platform kiskorú felhasználóinak fiókbeállításai nem biztosítanak megfelelő szintű adatvédelmet, biztonságot és védelmet. A bizottság pénteken közölte: a TikTokon a...
2026. JÚLIUS 24.
[ 18:06 ]
Az Egyesült Államok mostantól Irán befagyasztott forrásaiból fizet kártérítést az ország által okozott bármely kárért, amely hajókat és szállítmányukat éri – közölte Donald Trump amerikai elnök. Az elnök internetes közösségi oldalán washingtoni idő szerint csütörtök este megjelent bejegyzése szerint az...
2026. JÚLIUS 24.
[ 12:58 ]
Több mint tízezer ember kitelepítése után a spanyol belügyminisztérium úgynevezett országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett az ország középső részén, Madrid, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt pénteken. A szaktárca tájékoztatása szerint a döntést az indokolta, hogy az oltási...
2026. JÚLIUS 24.
[ 9:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó