Világ
Az utcán állították elő a rendőrök a volt román elnökjelöltet
Betűméret:             

Újabb ügyben indult eljárás a fasiszta propaganda, illetve az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt már bíróság elé állított Călin Georgescu volt román államfőjelölt és feltételezett bűntársai ügyében - közölte hétfőn a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

A politikust hétfő reggel az utcán állították elő a rendőrök, majd hazakísérték, hogy házkutatást tartsanak nála.

A vádhatóság szerint Georgescut egy román és egy olasz állampolgárságú bűntársával együtt bűnszövetkezetben elkövetett nagy értékű csalással gyanúsítják. A sértett feljelentése 2024-ből származik, de a nyomozás a DIICOT szerint már 2021-ben megkezdődött.

Gerogescu és feltételezett bűntásai állítólag 1,1 millió euróval károsítottak meg egy Buzau megyei üzletembert, akinek 6 millió eurós, egy svájci bank által nyújtandó kedvezményes hitel ígéretével vettek rá a "biztosítéknak" nevezett 1,1 millió eurós összeg letétbe helyezésére. Az Agerpres hírügynökség úgy tudja: az összeggel a 2024-es elnökválasztáson függetlenként induló Georgescu választási kampányát finanszírozták.

A vádhatóság szerint Georgescu és társai jelentős vagyonnal és jól menő külföldi cégekkel rendelkező üzletembereknek adták ki magukat, akik romániai vállalkozásokba akarnak befektetni. Az ügyészek szerint a Georgescu által vezetett bűnszövetkezet 2021-től kezdődően főként Romániában és Nagy Britanniában működött.

Georgescu ismételt előállítására elsőként George Simion, a szélsőjobboldali, a közvéleménykutatások szerint a parlamenti mandátumok 40 százalékának megszerzésére esélyes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke reagált, aki Facebook-bejegyzésében úgy értékelte: "Románia egy diktatúra" és azt üzente híveinek, hogy véget kell vetni a visszaéléseknek.

A román államfő által kormányalakítással megbízott Siegfried Muresan néppárti EP-képviselő az RFI román adásában azt mondta: minden törvénysértést a hatályos btk. szerint meg kell büntetni. Megjegyezte: ne várják tőle, hogy egy olyan "Európa-ellenes, oroszbarát, felforgató, az embereket megtévesztő" közéleti személyiség miatt sajnálkozzon, mint Georgescu, aki szerinte nem méltó a választók támogatására.

Az utólag érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulójában legtöbb voksot szerző Georgescu első, fasiszta eszmék terjesztése miatt indult pere februárban kezdődött, augusztusban pedig az alkotmányos rend elleni szervezkedés és hamis adatközlés vádjával indult ügyben is elrendelte az érdemi tárgyalás lefolytatását a legfelsőbb bíróság.

A radikális Baloldal (Die Linke) vezet a Berlinben vasárnap megrendezett tartományi választásokon az ARD és a ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint. A német fővárosban a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérés alapján a Baloldal a szavazatok 24,5-26...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 22:01 ]
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot az északkelet-németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban vasárnap megrendezett választásokon az ARD és a ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint. A párt a voksok 37-38...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 19:04 ]
A legfrissebb felmérés szerint a nagy-britanniai választókerületek hatalmas többségében az újbóli teljes jogú brit EU-tagságot támogatnák a legtöbben az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok lehetséges jövőbeni formái közül. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov által a Best for Britain nevű,...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 17:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó