Világ
Milánóban csatatérré változott a dóm előtti tér tüntetők és rendőrök összecsapásai miatt
Betűméret:             

Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.

Az utcai harc órák óta tart: a hatóságok vízágyúval és könnygázzal próbálják kiszorítani a dóm előtti térről a tüntetőket, akik kövekkel, üvegekkel dobálják a rendőröket.

A korábban gyalogosokkal, turistákkal teli teret evakuálták, és még az esti órákban is zárva volt. Az összecsapások a Dóm térhez közeli utcákra is átterjedtek.

Tüntetők csoportjai barikádokat emeltek az utcai terelőkordonokkal, társaik a teret övező árkádfolyosókat és a II. Viktor Emánuelről elnevezett galériát akarták elfoglalni, ahonnan gumibotos rohamrendőrosztag távolította el őket.

A tüntetők a tér közepén álló II. Viktor Emánuel-szobor talapzatára is felmásztak, és szemétkupacokat képeztek, amiket meggyújtottak.

A több ezer demonstráló az Olaszország a tereken elnevezésű országos megmozdulásra érkezett, amelyet a legnagyobb szakszervezet, a CGIL hirdetett meg a fogyasztói árak emelkedésével szemben, a Franciaországban és Albániában is tartott tüntetésekkel szolidaritásban.

A Milánó utcáin végigvonuló menetet ifjúsági szervezetek vezették.

A menetből kiváló, teljesen feketébe öltözött tüntetők csoportjai, miközben támadást indítottak a rendőrök ellen, kirakatokat törtek be, buszmegállókat vertek szét, az utcai teraszok székeit és asztalait dobálták.

Giuseppe Sala milánói polgármester azt hangoztatta, hogy "a tüntetés indokai teljesen érthetőek, a hatóságokkal szembeni erőszak és a város pusztítása viszont elfogadhatatlan".

Giorgia Meloni kormányfő a közösségi oldalán megjelent bejegyzésben azt emelte ki, hogy nagy tisztelettel tekint az olaszországi utcákon békésen tüntetőkre, de "nem lehet elhallgatni, ami a tereken (…) a vandálok, kihasználva a megmozdulásokat, káoszt terjesztenek, megtámadják a biztonságot garantálókat, és egész városokat ejtenek túszul. A tüntetés jog. Nem számít jognak városaink tűzzel, vassal történő pusztítása".

Meloni az MTI híre szerint a balközép ellenzéket arra kérte, foglaljon "egyértelmű" állást, tétovázás nélkül ítélje el az erőszakot, és "tegyen jól érthető felhívást annak érdekében, hogy minden megmozdulás békés legyen. Minden késedelem igazolás, a csendes (beleegyezés) elfogadhatatlan".

Szombat délután Bolognában, a város központi pályaudvara előtt fiatalok kövekkel támadtak rendőrökre, akik vízágyúval válaszoltak, és Torinóban is összecsapásokra került sor.

Maurizio Landini, a CGIL főtitkára november 20-ára általános sztrájkot hirdetett meg a Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány "alternatívája megépítésére".

Rómában füstbombákkal ostromolták az oktatási minisztérium épületét, Torinó utcáin egy papírtankot égettek el a diáktüntetések résztvevői, akiknek több csoportja a rendőrséggel is összecsapott pénteken a több olaszországi várost érintő megmozdulásokon. A "No Meloni Day" című demonstrációk célja a...
2026. OKTÓBER 16.
[ 17:16 ]
Hárman meghaltak, és 13-an megsebesültek az északkelet-ukrajnai Harkivot pénteken reggel ért orosz légicsapásban, korábban öt ember megsebesült a közép-ukrajnai, Cserkaszi megyei Umanyban, négy civil pedig Odessza megyében, Kijevben és a nyugat-ukrajnai Voliny megye székhelyén, Luckban áramkimaradásokat okoztak a csapások, az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 11:45 ]
A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát...
2026. OKTÓBER 16.
[ 7:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó