Világ
Milorad Dodik feltételekhez kötötte a boszniai kormányalakítást
Betűméret:             

Három feltételt szabott Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaságban kormányzó Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöke az október 4-i választásokat követő kormányalakításhoz.

A politikus hétfőn Banja Lukában pártja elnökségi ülését követően kijelentette, hogy az SNSD továbbra is a boszniai Szerb Köztársaság meghatározó politikai ereje.

A kormányzati együttműködés első feltételeként azt szabta, hogy vizsgálják felül vagy helyezzék hatályon kívül a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselői által eddig meghozott valamennyi döntést, beleértve azokat is, amelyeket időközben a boszniai parlament törvénybe foglalt.

Hozzátette, hogy második feltételként ugyanez az európai integrációs folyamatra is vonatkozik, amelyet szerbellenesnek nevezett, írja az MTI.

Harmadik feltételként a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróságról szóló új törvény elfogadását nevezte meg.

Milorad Dodikot 2025 februárjában egy év szabadságvesztésre ítélték, és hat évre eltiltották a Boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségének betöltésétől. Az ítélet júniusban jogerőre emelkedett, augusztusban pedig hivatalosan is megszüntették elnöki mandátumát.

XIV. Leó pápa reméli, hogy az Oleskiben lezajlott humanitárius misszió növeli az ukrajnai háborúban érintett feleknek a párbeszéd iránti akaratát, és újabb konkrét békekezdeményezésekhez vezet. Az egyházfő a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben hangoztatta, hogy nem szabad "belefáradni a béke építésébe,...
2026. NOVEMBER 1.
[ 13:49 ]
A harci érintkezés vonala közelében élő embereket segítő humanitárius missziók rendszeres folytatásáról állapodott meg Jana Lantratova orosz és Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos. Erről az orosz ombudsman számolt be vasárnap a Max-csatornáján. Lantratova, az orosz ellenőrzés alá vont Herszon megyei Oleski városban...
2026. NOVEMBER 1.
[ 11:12 ]
Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyíltak meg, és este 8 órakor zárnak. A...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó